2022. január 4., kedd

Csokis pite

 

Nem így akartam, de a csokis rétegek nem tartoznak a siker történeteim közé. Csodás tükörsima felületet kaptam, amikor ráöntöttem a ganache-t a pitére. Aztán egyszer csak itt-ott besüppedt a szép felület, és olyan lett, mintha a víz fodrozódott volna a tavon kis szellő hatására. Márti barátnőm szerint nagyon nehéz lett volna szándékosan létrehozni ezt, de hát ő elfogult, és már az őszülésemkor is azt mondta, hogy más ezért fizet. Ugyanis nagyon szép melírozott kinézetű volt, de aztán Ancsikám megjelent egy doboz hajfestékkel, és a kocka el volt vetve. 
A pite tehát nem lett szép, de olyan finom lett az íze, hogy mégis közzé teszem. Egy omlós tészta az alap.
Hozzávalók:
-tészta
15 dkg finomliszt
csipet só
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 tojássárgája
fél citrom leve
-töltelék
narancsos birslekvár
1 evőkanál kandírozott narancshéj
20 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín
Elkészítés:
A száraz anyagokat összekeverjük. A hideg vajat késsel felkockázzuk, elmorzsoljuk benne, majd mélyedést készítünk a sárgájának és a citromlének. Először azokat elegyítjük, majd ujjbeggyel összedolgozzuk a tésztát. Letakarjuk, és fél órára hideg helyre tesszük. Egy 23 cm-s piteformát megvajazunk. kinyújtjuk a tésztát fél cm vastagra, és kibéleljük vele, hogy pereme is legyen. Villával jól megszurkáljuk, és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Ha kihűlt, megkenjük a lekvárral, megszórjuk az apróra vágott narancshéjjal, és leöntjük a ganache-sal. Ehhez a csokit összemelegítjük a tejszínnel, simára keverjük, és ráöntjük a pitére. Végül is nem hagytam peremet, mert sok lett a csoki. 

Recept innen.


Nem jó az embernek egyedül

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett így is, és finom is lehet a narancsos lekvárral. 😊

    VálaszTörlés
  2. Ha csokis, csakis finom lehet. :) Nem számít, ha küllemre nem lett tökéletes, habár én nem látom a hibát, a lényeg, hogy finom legyen. :)
    Megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok egy egészségben gazdag Boldog Új Évet! :)

    VálaszTörlés
  3. Szép és biztos nagyon finom volt!

    VálaszTörlés
  4. Nekem tetszik a bevonat is, szuper recept!

    VálaszTörlés