2021. december 18., szombat

Sütibefőtt. Gasztroajándék

 

Szoktunk kegyes kérdéseket feltenni, hogy kinek mi jut eszébe a karácsonyról. A helyes válasz természetesen az lenne, ha az Úr Jézus születését mondanánk. Vagy azt, hogy Isten megjelent testben. Évről-évre emlékeztetem is a kedves olvasókat erre, nehogy a sütés-főzés közben megfeledkezzenek a lényegről. Az a helyzet azonban, hogy bármilyen szentéletű is valaki, vagy szeretne az lenni, sütit sütni kell, a halat meg kell főzni, és az ajándékokat be kell csomagolni. Így van ez minden lelkész családban is. A nyugdíjasoknál úgy szintén. Az ajándékok minősége és mennyiségi összetétele aztán sok mindentől függ. Volt olyan év, hogy annyira meg voltunk szorulva, hogy Tupper partyt szerveztem, hátha, mint háziasszony, kapok annyi ajándékot, hogy néhány családtagot meg tudok oldani. Sajnos azonban senki nem vett semmit, csak én. Viszont az akkor vásárolt melegen tartó kancsóban készítem a joghurtot mind a mai napig. Joghurt recept itt. Azért mindig megoldódott valahogy. Lett fa is, díszek is, ajándék és finom vacsora is. Gyakran megtapasztaltuk annak a bibliai igeversnek az igazságát, amit jelmondatnak választottam: 
"Nem fogy ki a vékából a liszt és a korsóból az olaj." 
(Királyok első könyve 17. rész 14. vers)

Sok családnak lehet ma is probléma ez. Amíg a gyerekekkel otthon van az édesanya, vagy egyébként sincs nagy jövedelem, jól jönnek az ilyen egyszerű receptek. Sajnos a mazsola nem látszik jól az üvegben, pedig nagyon igyekeztem. Kicsit többet kellett volna tenni bele, és talán finomabbra őrölt zabpehely simább felületet adott volna. Legyenek ügyesebbek!

Az elnevezés nem teljesen illik, mert ez nem befőttes üveg, de én is ebben kaptam egyszer ilyen ajándékot néhány éve. 

Hozzávalók:
15 dkg apró szemű zabpehely 😊
10 dkg finomliszt
fél csomag sütőpor
csipet só
(1 evőkanál kakaó)
fél mokkáskanál kardamom
fél mokkáskanál őrölt fahéj
két evőkanál mazsola
15 dkg magkeverék, mandula, aszalt vörös áfonya
két evőkanál barna cukor
csokicsepp
Elkészítés:
A lisztet összekeverjük a sütőporral és a sóval. Ha kakaóval szeretnénk, akkor a többi fűszer ide jöhet, ha nem, akkor a barna cukorhoz adjuk őket. Az üveg aljára (8dl-s) adagoljuk a zabpelyhet, rá a lisztet, majd a mazsolát, a magok, a mandula és az áfonya keverékét. Végül a cukrot és annyi csokicseppet, hogy megteljék az üveg. Barna cukor helyett keverhetjük kakaóval a fehér cukrot. Lezárjuk, madzaggal átkötjük a nyakát, és egy kis cetlire írjuk a sütési útmutatót. 15 dkg margarin, víz vagy 1 tojás kell még hozzá, és 180 fokos sütőben kisütjük. Én csak néhány szót írtam rá, de lehet egész hosszan is taglalni. Valójában a zabszelethez hasonló keksz készülhet belőle. Kisüthetjük egészben is, de formálhatunk belőle golyókat is. 

És hogy el ne felejtsük, miről is szól az ünnep 😊, nézzük meg közelebbről a kis táblát:

Bővebben: „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva: hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.(Lukács 1. 69-79)


2 megjegyzés: