Stíriai metélt

Nagyon szeretjük a túrót.  Sok recept található vele a blogon: torták, gombócok, sósak, édesek. Itt olvasható, hogy készül  házilag. Van egy vargabéles, ami hasonló a stíriaihoz, és egy rakott túrós tészta is.A stíriai mégis más, mert a tésztája tartalmazza a túrót, és külön krémet főzünk hozzá. 

Hozzávalók:
-tészta:
50 dkg túró
20 dkg finomliszt
1 tojás
2 evőkanál tejföl
csipet só
cukor vagy édesítő
1 tk reszelt citromhéj

-krém:
10 dkg margarin
1 evőkanál liszt
4 tojás
2.5 dl tej
1.5 dl tejföl
1 teáskanál vaníliaaroma
cukor vagy édesítő
mazsola
reszelt citromhéj

Elkészítés:
A túrót áttörjük. A tojást összekeverjük a tejföllel. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és pihentetjük, amíg a krém elkészül. 

A margarint felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, felöntjük meleg tejjel, és felforraljuk. Belekeverjük a tojáson kívül az összes hozzávalót, majd a sárgáját is, amikor kihűlt. 

A tésztát fél cm vastagra nyújtjuk, ha tudjuk, de nekem kicsit vastagabb lett. Fél cm-s csíkokat vágunk belőle, és forró, sós vízben kifőzzük. Ha feljött a víz tetejére, jó. A fehérjéből kemény habot verünk, a krémhez adjuk, és összekeverjük az egészet a tésztával. Kikent tepsiben 200 fokos sütőben szép pirosra sütjük. Kockára vágva szeleteljük. Tálalás előtt megszórhatjuk porcukorral. 

Bibliás elmélkedés:
Megnéztem, hogy hol van Stíria. Stájerországnak is mondják, és a keleti része a Bécsi-medencével együtt a honfoglalást követően 100 éven át magyar birtok volt. Aztán Magyarország területe az évszázadok alatt hol nőtt, hol  csökkent, míg végül a mai határok közé került a 2. világháború után. A reformátorok a török megszállást bűneink büntetésének tartották. Kölcsey is így ír a Himnuszban: "Ámde bűneink miatt dúlt harag kebledben, s elsújtád villámidat." 

Más népek kevésbé lennének bűnösek? Van, lehet valami összefüggés az életvitel, az istenfélelem és a gyarapodás között? Látunk példát erre is, arra is. "Megkisebbítem rendelt részedet."-írja Ezékiel a zsidó népről a Bibliában rámutatva hűtlenségükre. (16.27)

 

Erről eszembe jut egy történet. 
Egy fiatalember feleségül vett egy nála jóval idősebb elvált asszonyt két gyerekkel. Közös gyerekek is születtek. A férfi özvegy édesanyja nem akart beletörődni a házasságba, míg végül úgy döntött, hogy a vagyonát a hajadon lányára hagyja, ezzel kizárja az unokáit a saját részéből. Aztán a lánya egyszer csak meghalt. Munkatársai, távolabbi ismerősök elhűltek, és Istent vádolták. Akik viszont közelebbről ismerték a családot, ámulva döbbentek rá, hogy az anya mindenét elvesztette. A férje része a gyerekeire szállt,  a lánya után pedig a fia örökölt. A 73. zsoltár szavai illenek ide. A gonoszok egy ideig látszólag háborítatlanul élnek, de a végén: "Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram!"(20.vers)

Igazságos, nem igazságos? 

Isten nem hagyta kisemmizni az ártatlan gyerekeket. 

A történet persze félelmetes is, és önvizsgálatra késztet: 

-hogyan bánok a javaimmal,

-milyen a viszonyom a családtagjaimmal,

-Istent teszem-e az első helyre?

Ki-ki válaszolja meg a kérdést legjobb lelkiismerete szerint. Ebben segítenek a 139. zsoltár szavai (23-24 versek):

Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! 

Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

Nézd meg, nem járok-e téves úton, 

és vezess az örökkévalóság útján!