2024. január 24., szerda

Birses túrós habos diétásabban

 

Nagyon régóta vágytam már egy ilyen hosszú pitesütőre. Persze megvehettem volna, de nem szeretek az internetről rendelni, boltban meg sehol sem láttam. Végül is karácsonykor kaptam meg egyik lányunktól. Nagy örömet szerzett vele. Aztán mégse próbáltam ki előbb, csak most. Egyrészt mert beteg lettem év elején. Elkaptam ezt az új covidot, 39 fokos lázzal járt, egy napig nem tudtam enni, utána is nagyon nehezen jöttem helyre. Soha életemben nem voltam még ilyen beteg. Maradt belőle egy jó adag fáradtság. Közben kezelésekre kellett volna járnom, de meg kellett szakítanom. Most kezdtem újra. A gyógytorna lement még év végén, a masszázst félbe kellett szakítani, a fizikoterápiát pedig csak nemrég tudtam elkezdeni. Egy mágneses ágyon fektetnek, ami jó az ízületeimnek, sőt az anyagcsere folyamatokat is elősegíti. Legalábbis remélem. Szóval nem igen volt erőm kísérletezgetni. 

Most viszont felhasználtam azt a két birsalmát, amelyek ott árválkodtak a kamrában, és egy kis lisztcserével elkészítettem ezt a birses túrós süteményt. Alig van benne szénhidrát, és nagyon finom lett. Persze készíthető fehér liszttel és cukorral is, csak akkor nem diétás.

Hozzávalók:


-tészta:

25 dkg túró
2 tojássárgája
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
10 dkg margarin
mokkáskanál sütőpor
csipet só
1 evőkanál édesítő
(tejföl)
-töltelék:
birsalma
5-6 tojásfehérje
édesítő
Elkészítés: A száraz anyagokat összekeverjük, elmorzsoljuk benne a margarint. A túrót áttörjük, beledolgozzuk a sárgáját,  majd a tészta hozzávalóival összegyúrjuk. A margarinozott piteformába nyomkodjuk. A birsalmát nem hámozzuk meg, csak kivágjuk a sérült részeket, ha vannak. Vékonyan felszeleteljük, a tésztára rakosgatjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Közben a fehérjét felverjük habnak egy kis édesítővel, a sütés leteltével rákenjük a birsalmákra, és még addig betesszük a sütőbe 150 fokra, amíg színt kap. A pitesütő alját ki lehet emelni, de én nem tettem, mert nincs ilyen hosszú tálam. Talán majd jövő karácsonyra. 😉



9 megjegyzés:

  1. Mielőbbi gyógyulást kívánok, és vigyázz nagyon magadra ebben a hideg időben. Nagyon finom lehet a sütemény a birsalmával. Váljék kedves egészségetekre. Én is egy ilyen sütőformára vágyom, de pont mint Te, nem merek az interneten rendelni. Szeretem a kezembe fogni, megnézni, és eldönteni hogy megveszem-e vagy sem. Én a hosszúkás sütiket pl. a húsos tálamra teszem, de ez csak egy ötlet. :) Hátha a lányok karácsonyra meglepnek egy szép, hosszúkás süteményestállal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Innen rendelték: https://www.mikonyhank.hu/sutoforma-kiveheto-aljjal-35-x-11-cm-9811

      Törlés
  2. Nem tudom, hol lehet kapni. Majd megkérdezem a gyerekeket, hol vették. Kösz az ötletet. Ennek a formának az alját egyébként ki lehet venni. Ani

    VálaszTörlés
  3. Én is mielőbbi gyógyulást kívánok, de ha ilyen finomságot tudtál már sütni, akkor nagy baj nem lehet. Birsalmával nagyon fincsi lehetett!
    Ilyen hosszúkás formát még nem láttam, aminek le lehet csatolni az alját. Nekem egy négyszögletes formám van, aminek le lehet venni az alját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos még mindig fáradok. Talán majd a jó idő megoldja. Négyzet alakú formám meg nekem nincs, de jó lenne. :)

      Törlés
  4. Remélem azóta már jobban vagy, ettől a finom süteményedtől biztosan erőre is kaptál ! Vigyázzál magadra most inkább ne is járjál közösségbe pihenjél !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, itthon vagyok és csak hallgatom az istentiszteleteket. Nagyon jó, hogy a betegek részére van ez a lehetőség.

      Törlés
  5. Először is remélem már teljesen jól vagy.
    Másodszor, milyen anyagból van a piteforma? Én is vágyok egy ilyen alakúra.... :-)

    VálaszTörlés
  6. Remélem jó a link: https://www.mikonyhank.hu/sutoforma-kiveheto-aljjal-35-x-11-cm-9811 sütőforma kivehető aljjal. Fémből. Ani

    VálaszTörlés