2019. március 13., szerda

Nemzeti színű falatok

 Ünnep közeledik, és már több nemzeti színű ételt tettem közzé ennek kapcsán. 
A mostani egy reggeli vagy vacsora ajánlat sölytből, ecetes sajtból, melyet házilag készítettem el. Recept itt. Mielőtt formába öntöttem volna, mint a többi esetében, a hűtő tojástartójába nyomkodtam apránként, amíg kihűlt, és összeállt. Előtte kiöblítettem. Bármilyen fehér ételt, akár rizst is lehet így tálalni. Piros paprikába és vágott petrezselyem zöldbe forgattam.
Bibliás elmélkedés:
Isten, haza, család. Ez a három érték határozza meg az életemet. Hogy milyen sorrendben? Inkább egy kör mentén elhelyezkedve  képzelem el a szavakat, mert mindegyik fontos. Azért Isten felé billen el a mérleg, de ha lázas a gyerek, természetesen otthon maradok vele vasárnap délelőtt is, nem megyek templomba. Viszont Isten az, aki a család felé fordított, amikor nagyon jól éreztem magam karrierépítő, dolgozó nőként. 
És Isten az, aki népeket teremtett. A Jelenések könyvében szó van az üdvözültek nagy sokaságáról "minden nemzetből és ágazatból, és népből, és nyelvből." (Jelenések 7.9) Tehát a Biblia nem internacionalista, nem támogatja a világpolgár eszméjét. Minden jó keresztyén jó hazafi is egyben. Én legalább is így látom. 
Olvasni való: Népi hagyományaink

5 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen megterítettél az ünnepre! Én is próbáltam tegnap egy kis ünnepi jellegű egyszerű hidegtállal emlékezni március 15-re....

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki! Hiába, no, a piros-fehér-zöld a legszebb színkombináció a világon. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen Edith! Bizony! piros-fehér-zöld a színünk!

    VálaszTörlés