2015. június 23., kedd

Barna kenyér



Végre minden alapanyag itthon volt, nem úgy, mint előzőleg, és sütöttem egy teljes kiőrlésű liszttel készített kenyeret. Nem tudom, hogy honnan van a recept, de saját magam írtam le kézzel. 

Hozzávalók:
30 dkg búza finomliszt
20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1,75 dl langyos víz
1.75 langyos tej
11 gr szárított élesztő, de csak 7 grammot tettem bele
1.5 evőkanál olaj
1 teáskanál só
1 teáskanál cukor

Elkészítés:
A szárazat a szárazzal, a folyékonyt a folyékonnyal összekeverjük, de a szárított élesztőt a vízben elkeverjük, így a folyékonyhoz kerül. Az egészet beletesszük egy dagasztótálba, jó kidagasztjuk, és addig hagyjuk kelni, amíg kétszeresére nő. Akkor átgyúrjuk, cipót formázunk belőle, és még fél óráig hagyjuk a deszkán. Akkor keresztet vágunk a tetejére, megkenjük olajjal, és előmelegített 250 fokos sütőbe tesszük, 10 perc múlva mérsékeljük a hőfokot 190-re. Szép barnára sütjük. Kb 45 perc.



Bibliás elmélkedés:
A reformátusok egyik jelképe a zászlós bárány. "Jézus az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit." (János evangéliuma 1.29) A zászlón ott a kereszt.


 Ismert evangélikus jelkép a Luther rózsa szintén kereszttel.
A katolikus templomokon kereszt van, egyes vagy kettős, ismert jelkép a feszület, mely Krisztus áldozatára emlékeztet bennünket.
"Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint."(I.Korinthus 15.3)


Nálunk itthon ezek a keresztek vannak. Arra emlékeztetnek bennünket, hogy 
"Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3.rész 16. vers)


Mit jelent hinni Jézusban?
Szép igemagyarázat erről:

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, szinte érzem az illatát és a ropogós héját! :)

    VálaszTörlés
  2. De szép kenyér, és belül is! Már profi pék lettél :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép és finom kenyérkét sütöttél!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Marti M, Katalin, Éva! Bocs a kései válaszért, de véghajrá van az iskolában. Tényleg finom kenyér lett, és nagyon egyszerű elkészíteni. Azért még a profizmustól távol vagyok!

    VálaszTörlés