Bledből A Vintgar szoroshoz mentünk, ahol a Radovna folyócska vágott mély utat magának a hegyek között. Nem mindennapi élmény volt, ahogy a sziklába vájt úton haladtunk a zúgó folyó fölött.
Innen már hazafelé vettük az utunkat. Még megálltunk újra az Őrségben, itt is töltöttünk egy éjszakát. Egy olyan házban aludtunk, amelyet egy gyermektelen házaspár adományozott a helyi református közösségnek. Felújították, és kiadják családoknak, mint nekünk, vagy táborokat szerveznek benne.
A tulajdonosok már életükben is szívesen láthatták a hívő embereket, erről árulkodik a kapuba vésett felirat:
ISTEN HOZOTT!
A Bibliában is több helyen van szó arról, hogy magánháznál jöttek össze imádkozni az emberek. Fiatal hívő korunkban, amikor még a férjem nem volt lelkész, mi is megnyitottuk a házunkat. Felekezet nélküli gyermekbiblia órákat, imaközösségeket tartottunk. Gyakorlatilag a gyermek-és ifjúsági hetek is az otthonunkban zajlanak, bár a ház tulajdonjogilag a gyülekezeté, nem a miénk.
Józsuéval valljuk, hogy
"Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk"
(Józsué könyve 24. rész 15. vers)
Az imaterem:
Vettünk néhány szép tárgyat az egyik fazekasnál, mint például cserépvirágokat, és ezt a csirkesütőt.
A hengerbe fűszereket kell tenni, és ráhúzni a csirkét. A tálrészbe kerülnek a zöldségek, és együtt lehet sütni az egészet a sütőben. Én karfiolt, cukkinit és krumplit adtam hozzá. Leöntöttem egy kis sós vízzel, és így sütöttem meg. Jó lett volna megkeverni legalább egyszer, de így is finom volt. Majd továbbfejlesztem idővel a technikát. A csirke nyakrészét biztos, hogy ki fogom vágni legközelebb, hogy mélyebben üljön a hengeren.
Csirkesült receptek a blogból:
Egyszerű csirkesült: http://korsocska.blogspot.hu/2014/03/egyszeru-csirkesult.html
Szeptemberi csirkesült:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése