2014. augusztus 24., vasárnap

Ennivaló úti beszámoló 4. rész: Kiflibéka.

Ptujból Mariborba mentünk, ott is szálltunk meg egy egyszerű diákszállón. Este lesétáltunk a városba a Dráva partján. A fűnyírás és a gyomlálás nem az erősségük, de a nyilvános wc-k nagyon tiszták és ingyenesek. 
Ez a szőlő a képen állítólag a legöregebb a világon. Hogy hány éves, azt nem közölték, így legalább nem lehet velük vitatkozni a növény koráról. Ha azt mondanák, hogy 200 vagy 80, akkor könnyen jelentkezhetne egy másik szőlőtő, hogy ő meg 201 vagy 84. A legöregebb, és kész!
Három tő egyébként, a bal oldalinál van tábla, az lehet a matuzsálem, a másik kettőt utána ültethették.




Már fogytán voltak az otthonról hozott készleteink, így betértünk egy pékségbe (pekarne), hogy eredeti szlovén süteményt vegyünk, a kínálat azonban szinte azonos a miénkkel. Bukták, pizzák, zsemlék, kenyerek. Volt túrótorta, amit nálunk nem szoktam pékségekben látni, meg ez a fura kis kifliszerűség. Úgy néz ki, mint egy béka. Az anyagát tekintve átmenet a kelt tészta és a croissant között. Mondjuk 2/1 arányban, de ízlett.


A főtér:


Egy szép ház:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése