2024. október 18., péntek

Diókrémes diótorta 2024.

 

Minden évben készül egy-két diótorta a szokásos recepttel. Igaz, hogy több változata is van a "szokásos"-nak, mert egyik gluténmentes, másik nem. Egyik csokiöntetes, másik nem stb, de nagyjából egyformák. Nincs vagy alig van bennük liszt. Itt lehet szemezgetni közülük.

Ez a mostani leginkább erre hasonlít

de egy sárgáját a krémbe tettem, és 15 dkg dió van a tésztában. Két formában sütöttem, de látható, hogy nem vágtam ketté a tortalapokat. 




Bibliás elmélkedés helyett egy igeszakasz, ami most eszembe jutott a közelgő ünnep kapcsán:  

1 Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. 

2 Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. 

3 Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, 

4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 

5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert 

szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. 

6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. 

7 Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. 

8 Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és finom tortát készítettél. A jövőhéten én is "diótorta imádó" vejemnek szülinapjára készítek. Bolti darált dióval díszítésnek csoki darabok lesznek rajta. A kisebbik lányom szintén diótortát szokott kérni francia drazséval. Tudják Ők mi a jó😊

    VálaszTörlés
  2. Igen, a diós sütik nagyon finomak.

    VálaszTörlés
  3. Ami dió, az csakis finom lehet!

    VálaszTörlés
  4. Csodálatosan szép lett, ismét! :-)

    VálaszTörlés