2018. május 10., csütörtök

Bodzavirágos panna cotta mennybemenetelre



 Nagyon szeretjük a bodzát. Sok mindenbe felhasználtam már. Készült szörp, limonádé, bodzapalacsinta, fánk, rétes. Csokoládétorta, bodzapudingos túrótortaPanna cottát is készítettem már. Most ötvöztem  kettőt. 
Hozzávalók:

0.5 l tejszín
1 dl házi tej
2 teáskanál Süssina édesítő
2 evőkanál porzselatin
kb 5 bodzavirág szirma
Elkészítés:
A tejszínből kiveszünk egy decit,  miután a tejet, a tejszínt és a szirmokat együtt felforraltuk, leszűrjük, elkeverjük benne a zselatint. Poharakba töltjük, és hűtés után fogyasztjuk. Ki is boríthatjuk kistányérra.


Bibliás elmélkedés:
Ma emlékezünk Jézus mennybemenetelére, melyet alig tartunk számon, talán azért, mert hétköznapra esik, pedig fontos ünnep. Mivel Jézust fehér ruhában képzeljük el, amint felment a mennybe, a fehér desszert illik a naphoz. Ebből hagyományt fogok teremteni!
A Biblia így tudósít. Jézus feltámadása után "40 napon át megjelent nekik (a tanítványoknak),  és az Isten országára vonatkozó dolgokról beszélt velük. Amikor együtt volt velük, meghagyta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya(Isten) ígéretét, amelyről azt mondta: Hallottátok tőlem, hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Amikor így együtt voltak, megkérdezték tőle:Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izraelnek? Mire ő azt válaszolta: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. De erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön  rátok, és tanúim lesztek...a föld végső határáig.
Amikor ezeket mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől." (Apostolok cselekedetei 1.3-9) Két angyal pedig felvilágosítja a tanítványokat arról, hogy "ugyanígy fog visszajönni, ahogy felmenni láttátok őt a mennybe." (Ap. csel. 1.11)
Így történt tehát a mennybemenetel. Ebből a rövid részből mást is tanulhatunk:
1. Ne akarjuk tudni, hogy mikor jön vissza újra Jézus. Isten nem akarja előre megmondani. Aki azt állítja, hogy ő tudja, az nyilvánvalóan tévtanító.
2. Az is tévtanító, aki azt állítja, hogy már visszajött, ő látta, mert az angyalok világossá teszik, hogy ugyanígy jön vissza. A Jelenések könyvéből pedig azt is tudjuk, hogy minden szem meglátja majd őt, amikor visszajön.(Jelenések 1.8)
3. Jézus Krisztus tanúi vagyunk, vagyis az Ő nevéről teszünk vallást, az ő feltétel nélküli szeretetéről beszélünk. 
Isten mindenkit vár a mennyben, aki hisz Jézus Krisztusban. A menny nem azonos az éggel. Jézus egy másik dimenzióba távozott, oda, ahonnan jött is. "Mit szem nem látott, fül nem hallott, az ember szíve meg se gondolt,amit Isten készít az őt szeretőknek. (Korinthusiakhoz írt levél 2. rész 9. vers) Ez már a földi mennyország!
Bővebben itt olvashatnak az ünnepről.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, a bodza jó ízt adhat neki. Nálunk is kedvenc a bodza, a hétvégén szedtünk egy keveset, szörp lett belőle.
    Elkészültem a sajt képeinek a feltöltésével, jó pár változatot kipróbáltam, mindegyik ízlett :-)
    https://katalin-konyha.blogspot.hu/2018/05/paneer-sajt.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépek a képeid, a sajtok is finomak lehettek.

      Törlés
  2. Kedves Ani, való igaz, hogy elég ritkán jutok el a blogokhoz, de örömmel tapasztalom, a Tiéd csodás változáson ment át. Minden szemet gyönyörködtető, az ételek, a képek. A bibliás elmélkedéseid igazán elgondolkodtatóak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat.Külön örülök, hogy az elmélkedésről is megemlékeztél. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon olvassa-e valaki.

      Törlés