A Lydia magazin egy keresztény nőknek szóló lap, amely évente kétszer jelenik meg sokezer példányban. Olyan régi a kapcsolatunk, hogy nem is emlékszem pontosan, hogy hogyan kezdődött. Azt meg végképp nem tudom már, hogy ki ajánlotta. Nagyon szeretem, mert olyan témákat érint, amelyek minden nőt foglalkoztatnak: feleség szerep, vagy éppen a szingli lét, gyereknevelés, vagy a kapcsolat az öreg szülőkkel. Szépség, belső értékek. Rendszeresen olvashatunk benne arról, hogy Jézus hogyan segített valakinek egy probléma megoldásában, és utat is mutat az örök élet felé.
Szép kivitelezésű, igényes sajtótermék. Mottója:
"Legyen közös összekacsintásunk ez a magazin, amely a mi történeteink tárháza, amikben felfedezhetjük Isten szerető kezének munkáit!" Gér-Bódiss Tímea főszerkesztő
Elő is lehet rá fizetni a honlapon keresztül, ahol több info is van: lydia.hu
Most két területen is közreműködtem. Egyrészt évek óta én írom a recepteket, másrészt egy rövid írásomat is közölték. Hálás vagyok Istennek ezért, mert Ő nyitott utat a számomra.
Mindkét főszerkesztővel készítettem már riportot, itt és itt olvashatják. Rozgonyiné Krajcsir Sarolta már visszavonult, és átadta a helyét Gér-Bódiss Tímeának. Érdemes elolvasni mindkét cikket.
Továbbá szeretettel ajánlom az előző bejegyzést, melyben egy fiatal rock sztárral beszélgettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése