2015. december 5., szombat

Karamellizált levesgyöngy


Amikor elkészültem a karácsonyi menüsorral, akkor megnéztem Katalin blogján, hogy milyen sorrendben mutatta be a recepteket és a képeket. Döbbenten láttam, hogy ő is habgaluskát készített a leveshez. Olyan régen tette közzé az ételeit, hogy teljesen elfelejtettem. Ezért találtam ki ezt a másik levesbetétet. Végül mégsem került be a receptbe, de most közzé teszem.
1 evőkanál cukrot megpirítunk, majd hozzáöntünk kb fél dl tejet. Addig főzzük, amíg a cukor felolvad, és a folyadék besűrűsödik. Ha kevés a tej, töltünk még hozzá. Ha sok, akkor tovább főzzük. Selymesnek kell lennie. Annyi levesgyöngyöt keverünk el benne, hogy éppen meg tudjanak mártózni. Vágódeszkára téve a fűtőtest közelében szárítjuk. 





Adventi kérés
Azt mondtam egy angyalnak,
aki az év kapujánál fogadott:
adj nekem egy lámpást,
hogy biztos léptekkel
mehessek szembe a bizonytalansággal.
Ő így válaszolt:
- Indulj csak a sötétbe,
és tedd kezed Isten kezébe.
Ez jobb, mint egy lámpás,
és biztosabb, mint egy ismeretlen út.
(ismeretlen szerző)

4 megjegyzés:

  1. Ez is nagyon finom lehet!
    Semmi baj, hogy mindkettőnknél habgaluska szerepel :-)

    VálaszTörlés
  2. Ani, biztosan finom ez a levesgyöngy, de milyen levesbe adod?

    VálaszTörlés
  3. Csodás a vers!!!!
    A golyócskákat én símán elropogtatnám.:)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem édes krémlevesekbe megfelelő, mint például a karácsonyi menüsor gesztenyelevese, de amint Mamka írta, csak úgy ropogtatni is jó. a férjem legalább is ezt tette. Bár nem vagyok híve az ilyen nasiknak.

    VálaszTörlés