2014. január 26., vasárnap

Töltött káposzta




Hagyományos disznótoros, karácsonyi, januári, februári és minden idényben fogyasztható étel. 
Nem feltétlenül nehéz, de kétségtelenül nem a böjti időszak kedvencei közé tartozik. Mi nagyon szeretjük. Mégis ritkán főzök, talán azért, mert csak akkor igazán jó, ha nagy mennyiség készül belőle. 

Hozzávalók:
2 kg darált sertéshús,
0.5-1 kg apró hús, 
2-3 füstölt bordaporc,
néhány darab húsos csont,
40 dkg rizs vagy árpagyöngy,
10-15 dkg őrölt csemegepaprika,
1 kávéskanál őrölt bors,
1 nagy fej és 1-2 kg gyalult  savanyú káposzta
só nem kell bele








Elkészítés:
A káposztafejet leveleire szedjük, és  levágjuk róluk a vastag erezetet.  A darált húst összedolgozzuk a nyers rizzsel, a paprikával és a borssal, majd gombócokat formálunk belőlük, és megtöltjük velük a leveleket a képen látható módon.








Főzés előtt:



 A fazék aljára egy lyukacsos lemezt helyezünk, rá a káposzta felét, és a töltött leveleket szép sorban belehelyezzük. Rá a fél tenyérnyire vágott apró hús kerül, majd a csíkokra szelt füstölt bordaporc. Közéjük tesszük a csontokat. A levelekhez nem használjuk fel az összes darált húst, ami kimarad, abból gombócot formázunk, és egy kis apró káposztába csavarva a fazékba tesszük. 


Alul a takart, majd rétegezve a többi.
Letakarjuk a maradék apró káposztával, felöntjük vízzel, és forrástól számítva egy órán keresztül főzzük. Aznap nem eszünk belőle, mert akkor a legjobb, ha legalább egyszer, még inkább kétszer újra felforraljuk, és főzzük egy kicsit.  Ha árpagyönggyel töltöttük, akkor különösen fontos, hogy sokáig főjön. Ha kész, szétválogatom a takartat, a húsokat, és a gombócot. Külön tálalom. 



Természetesen ez a mennyiség nem fogy el egyszerre. A nagy családi karácsonyra készítettem most, amikor kb. 25-en voltunk a sógornőméknél. Mindenki szokott hozni valamit, ki süteményt, ki sülteket. A káposztámnak nagy sikere volt.




Bibliás elmélkedés:
A Biblia az Ószövetségben szigorúan tiltja egyes állatok fogyasztását. Krisztus halála és feltámadása után azonban már nem érvényesek ezek az előírások. Pál apostol világosan fogalmaz: "Mindent megehettek, amit a mészárszékben árulnak." (I.Korinthus 10.25) Tehát sertést, nyulat, sőt csigát is. Sőt véres hurkát, sült vért, és tatár bifszteket is. A keresztyénség nem tiltásokból áll, mert szintén Pál mondja: "Mindent szabad nekem, de nem minden használ." (I.Korinthus 6.9) Ezt bizonyára érthetjük így: Szabad sokféle húst ennünk, édességet és mást, de nem biztos, hogy egészséges. (A sertéshúst helyettesíthetjük pulykával, használhatunk barna rizst, recept itt:
http://korsocska.blogspot.hu/2015/11/karacsonyi-menusor-gesztenyes.html
*jobb hentesnél kapható kisebb darab húsok is jók erre a célra

4 megjegyzés:

  1. Kedves Anna!
    Nagyon guszta a töltött káposztád és nagyon látványos, ahogyan a fázisképeken bemutatod a készítését.
    Megkérlek, nézzél be hozzám, legyél kedves, egy blogjátékra invitálnálak...:)

    VálaszTörlés
  2. Ezt nagyon köszönöm, mert ha tudom, a héten ki is próbálom :))))

    VálaszTörlés