Johanna szüleivel jó barátok vagyunk. Kislány kora óta ismerem, bár évekre szem elől tévesztettem. Aztán örömmel fedeztem fel a facebookon nagy családja körében. Kíváncsivá tett az életútjuk, ismerjék meg önök is őket. Érdemes.
-Milyen családban nevelkedtetek, volt-e sok jó példa előttetek?
Johanna: Evangélikus lelkészcsaládban nőttem fel, 7-en voltunk testvérek, én a harmadik vagyok a sorban. Szüleim példásan éltek, mintát adtak nekünk a hívő életvezetés terén. Ezen kívül az egyházi alkalmakon megismertünk sok hasonló keresztény családot, házaspárt, az otthonunk nyitott volt, sokan jártak hozzánk.
Áron: Keresztény hívő szülők harmadik gyermekeként születtem egy hatgyermekes családban. Az egyház mindig is az otthonunk volt. Otthonosan mozogtunk a templomban és a gyülekezeti házban, sok mindenben részt vettünk: gyermekbibliakörökön, konfirmáltunk, ifjúsági órára, énekkarra jártunk, és természetesen rendszeresen templomba is. Otthon ugyanezt hallottuk és láttuk, esténként áhítatot tartottunk, közösen imádkoztunk és Bibliát olvastunk. Az ünnepnapok is mindig arról szóltak, amiről kellett: hálaadással, énekléssel, családi körben teltek.
- Hogyan indult a hitéletetek?
J.: Születésemtől kezdve hallottam a bibliai történeteket gyerekórákon, hittanórákon, otthoni áhítatokon, nyári táborokban,
az egész életünket, mindennapjainkat átszőtte az istenhit.
Már kiskoromtól nyitottan fogadtam és nagyon szerettem hallgatni Istenről, Jézusról a tanításokat. 12 éves koromban konfirmáltam, serdülőként nagyon érzékeny időszak volt ez, mivel egyszerre volt fontos a hit, amit otthonról hoztam, ugyanakkor a kortársakkal való kapcsolat is, meg akartam felelni mindenkinek. Ennek az évnek az őszén egy amerikai igehirdető érkezett evangelizációt tartani. Arról beszélt, hogy nem szolgálhatunk két Úrnak, választanunk kell, hogy kié vagyunk. Ekkor döntöttem úgy hogy Jézus követője akarok lenni, hozzá akarok tartozni, és nem sodródni a világgal. Azóta minden napomat ez határozza meg.
 |
| Johanna festménye. Húsvét hajnalán |
Á: Olyan mélyen belénk ivódott ez gyerekkorunkban, hogy természetesnek tartom, hogy ezt adom tovább én is a gyermekeimnek. Ez nem egyszerűen egy életmód volt, hanem a családot is nagyon szorosan összefűzte. Ez abban is megmutatkozik, hogy a testvéreimmel, mi hatan, nagyon jó kapcsolatot ápolunk, szívesen vagyunk együtt. Az egyházban való részvétel jó lehetőség volt arra is, hogy más keresztény családokat és házasságokat lássunk, amelyek példaként szolgáltak számunkra.
-Ezek szerint magától értetődő volt, hogy ezen az úton akartok járni. Egyébként milyen végzettségeket szereztetek?
J.: Gimnázium után párhuzamosan végeztem a Pető intézetben
konduktor-tanító és az evangélikus teológián hittanár
szakon. Mindkét szakmámban dolgoztam- dolgozom, felváltva, ahol éppen szükség van rám. Mindkét szakmámat szeretem, de mindig az adott élethelyzethez igazodik, hogy melyiket tudom gyakorolni.
Á: A teológiai tanulmányaim előtt, amelyeket 2004-ben kezdtem, informatikus diplomát szereztem, és két évet töltöttem az ezredforduló környékén Angliában. Ez egy meghatározó időszak volt számomra. Életem egyik nagy fordulópontját azonban 2002-ben éltem meg, amikor Isten a lelkészi pályára hívott el. Ézsaiás próféta elhívásának történetéből, ahol a próféta azt mondta:
„Itt vagyok, engem küldj!”(Ézsaiás 6,8.)
Ez az elhívás nagyon erősen a szívemre helyeződött, és biztos voltam benne, hogy ez az én utam. Utólag hálás vagyok, hogy mind a külföldi utak, mind az informatika, mind pedig a civil szférában eltöltött évek hasznomra váltak a jelenlegi lelkészi szolgálatomban, és ezek az évek nem voltak fölöslegesek.
- Mikor kezdtetek el gondolkodni a leendő házastársról, gyermekvállalásról?
J: Nem voltak konkrét terveim, Isten akaratát akartam követni, először arra indított, hogy egyedülállóként szolgáljam misszionáriusként. Ebbe az irányba indultam el, bibliaiskolába jelentkeztem, ismerkedtem missziós szervezetekkel, nyelvet tanultam. Aztán mégis máshogy alakult minden. 16 éves koromban édesapám elhívást kapott egy másik gyülekezetbe, így költöznünk kellett, egy faluból egy nagyvárosba. Az új gyülekezetben rögtön bekapcsolódtunk az ifjúsági körbe, énekkarba, és ott ismerkedtünk meg Áronnal. Én először úgy gondoltam, hogy semmiképpen nem szeretnék lelkész feleség lenni, mert nem vagyok olyan, mint anyukám, nem vagyok alkalmas erre a plusz szerepre. Áron akkor informatikus volt, ez nekem teljesen beleillett a képbe. Aztán Isten beleszólt az ő terveibe, és irányt változtatott. Ekkor már udvarolt nekem, és fél éves együtt járásunk alatt megküzdöttünk egymásért, csiszolódtunk egymáshoz, én felnőtté értem, elvégeztem a főiskolát, és Isteni útmutatás alapján végül összekötöttük az életünket.
Á: Feleségemet a nyíregyházi evangélikus gyülekezetben ismertem meg 2001 októberének végén, amikor a családjával oda költözött, mivel édesapja ekkor kezdett szolgálni a gyülekezetben. Hamar megakadt a szemem rajta, bár akkor még csak 16 és fél éves volt. Szimpatizáltunk egymással, kerestük egymás társaságát, de nagyon visszafogottak voltunk, főleg a hat év korkülönbség miatt. A következő év novemberében,
hosszas beszélgetések és imák után
közösen úgy döntöttünk, hogy egy pár leszünk,
így elkezdtem hivatalosan is udvarolni neki.
Nem volt könnyű időszak, hiszen nagycsaládjaink és a gyülekezet szeme láttára bontakozott ki a szerelmünk. Miután mindketten az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanultunk, az ottani közösség előtt zajlott minden, ami részben megnehezítette kapcsolatunk kibontakozását. Ugyanakkor ez egyfajta féket is jelentett, hogy tisztességben, tisztaságban és példamutató módon éljük meg ezt az időszakot.
Mivel sok közös pont volt az életünkben – hívő nagycsaládok álltak mögöttünk, az egyházban nőttünk fel, érdeklődő, barátkozós típusúak voltunk – könnyen egymásra tudtunk hangolódni, és sok közös témánk volt. 2008-ban, öt és fél éves udvarlás után kötöttünk házasságot. Apósom adott össze bennünket a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban, ekkor én 29 éves voltam, Johanna pedig éppen akkor töltötte be a huszonhármat. Mindkettőnk szülei ugyanazon a napon házasodtak, ami számunkra fontos, mivel mindkét pár életre szóló szövetségben él, példák előttünk. Az igénk János evangéliumából:
„Szeressétek egymást,
ahogyan én (Krisztus) szerettelek titeket.”(János 13.34.)
Csodálatos volt az egész nap, kb 300 ember gyűlt össze, szeretettel és támogatóan álltak mellettünk. Minden tökéletesen sikerült, megtapasztalhattuk az Úr áldását, gondoskodását.
Az első közös évünket Amerikában töltöttük ösztöndíjjal egy teológián, ahol igazán egymásra tudtunk figyelni, egymásra hangolódni, és közösen tervezgetni. Mindazonáltal minden tervünket Isten kezéből kértük el, tudván, hogy számára már megvan a terv, nekünk csak abba kell beleilleszkednünk – legyen szó munkáról, lakóhelyről vagy gyermekvállalásról.
- Ezek szerint egészségesen leváltatok a szülőkről, ami a szakemberek szerint a jó házasság egyik előfeltétele. Bár ott voltak a hívő minták előttetek, de a környezet sokszor egészen mást mutat. Ez sokszor nagyon nehéz. Hogyan tudtátok mégis megvalósítani az Istentől rendelt szerepeteket?
J.: Nagyon sok szerepem van egyszerre, ezért fontossági sorrendet állítottam fel, mivel nem tudnék egyszerre mindent egyformán egyensúlyban tartani. Elsősorban vagyok Isten gyermeke, ezután a férjem felesége, ezt követően a gyermekeim anyukája. A többi szerepem: lelkészfeleség, hittanár, a szüleim lánya, gyülekezeti tag, stb. már hátrébb kerülnek a sorban.
Á.:Életem másik nagy fordulópontja az volt (a lelkészi elhívás mellett), amikor 2010-ben édesapa lettem. Akkor még nem gondoltam, hogy ez egy nagy egésznek csupán a kezdete, hiszen 12 éven belül hétszeres apuka lettem. A gyerekek folyamatosan, egyesével érkeztek a családba. Az apaságomban is folyamatosan fejlődtem, és egyre inkább megértettem az Isten-ember kapcsolatot. Nagyon sokat tanultam gyermekeim által önmagamról, az életről, és nélkülük bizonyára nem az az ember lennék, aki most vagyok, és nem tudnám úgy végezni a szolgálatot, ahogyan most teszem.
Hiszem, hogy Isten ezt a főszerepet szánta nekünk, és nem a karrierben, hobbiban vagy társadalmi tevékenységekben fogunk kibontakozni. Ezt nem mindig volt könnyű elfogadni, de Isten kiformálta bennünk az Ő akaratát, hogy az Ő dicsőségére tudjuk mindezt megélni az emberek előtt.
-Nagyon fontos gondolatok ezek. Olvastam valahol, hogy az emberek haláluk előtt nem azt fogják sajnálni, hogy miért nem töltöttek több időt a munkahelyükön, hanem azt, hogy mennyire kevés időt töltöttek a családjukkal.
Nagyon szépek vagytok a családi képen. 7 gyermeketek van. Szokatlan a mai világban.
J.:
Számunkra minden gyermek ajándék,
újabb bizonyítéka Isten végtelen szeretetének, amivel elhalmoz minket. Ezt nagyon nehéz ma megértetni a világi emberekkel. Manapság az egyén, az önmegvalósítás, az anyagiak sokkal előrébb valók a társadalomban, mint a gyermek. Mi a Biblia értékrendjét követjük, és ez sokaknak fura, nem normális, nem elfogadható. Hála Istennek ad mellénk olyan családokat, barátokat, akik hasonlóan gondolkodnak, különben nagyon nehéz lenne a támadásokat elhordozni.
Á.: Hiszünk abban, amit a Biblia mond a gyermekekről:
"az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsoltárok 127.3),
és megtiszteltetésnek tartjuk, hogy Isten ennyi gyermeket bízott ránk. Hálával fogadjuk minden egyes gyermekünket, mert hiszünk abban, hogy Isten pontosan tudja, mire vagyunk teremtve, mennyit tudunk tűrni és vállalni, és milyen kvalitásaink vannak, amelyekkel szolgálhatjuk a társadalmat és az Ő dicsőségét.
-A gyereknevelés terén hasonló elvek vezetnek benneteket? Vannak-e súrlódások?
J: Közös az alap, de különböző a személyiségünk, ebből természetesen adódnak nézeteltérések. Én engedékeny vagyok, nem elég következetes, simulékony. Áron szigorúbb, határozottabb.
Á.: Mindketten nagycsaládban nőttünk fel, így volt lehetőségünk megtapasztalni, hogyan működik egy ilyen közeg, és megkaptuk mindazt, amire szükségünk volt ahhoz, hogy magabiztosan bízzuk Istenre életünk ezen részét is, mint ahogyan az anyagiakat, az erőt és a megoldásokat is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy gyermekeink egészségesek, szépek, okosak és nevelhetők. Ez nem büszkeséggel, hanem hálával tölt el, és fontosnak tartom kihangsúlyozni.
Nem természetes, hogy nálunk minden rendben van,
hogy békességben élünk, elégedettségben, és a gyermekeink is el tudják fogadni ezt az életmódot.
- Hogyan hidaljátok át a nézetkülönbségeket?
J: Megbeszéljük, ha olyan fajsúlyos a kérdés, ha viszont apróságról van szó, akkor az apa szava a döntő a felmerülő kérdésben.
Á:Természetesen lesznek még kihívások, hiszen gyermekeink most kezdenek belépni a kamaszkorba. Hiszem, hogy Isten erre az időszakra is felkészít bennünket, ahogyan eddig minden másra is. Megtapasztaljuk mindezt az életünkben, amit az ige mond: "Azok, akik szeretik Őt, ezer íziglen megáldja". Ha visszatekintünk hívő és imádkozó elődeinkre, látjuk, hogy Isten ígérete bebizonyosodik rajtunk is.
- Segítenek-e a gyerekek otthon?
J.: Igen. Változó intenzitással és kedvvel, néha be kell vetni a meggyőző erőnket, de azt tudják, hogy
mindenkinek hozzá kell adni a háztartásban a saját részét,
hogy tudjunk jól működni. Ezt tanítjuk nekik, a csapat szellemet, és a közös teherviselést.
Á.:Belvárosban élünk egy szolgálati lakásban, a templom és a gyülekezeti ház mellett, ami nagy áldás számunkra, hiszen van kertünk is, ahol a gyerekek számára sok mindent kialakítottunk. Közösen igyekszünk otthonunkat élhetővé és barátságossá tenni, amihez mindenkinek ki kell vennie a részét. Ezért próbáljuk a gyerekeket is a házimunkára, a segítésre, és egymásra való odafigyelésre tanítani. Az igazat megvallva,
ez egyre nehezebbnek tűnik,
főként azért, mert máshol nem mindig ezt látják vagy hallják a gyerekeink. Sok dologban különcnek tűnhetünk mások szemében, például nincs tévénk, nem válogatunk az ételben, a felnőtt a főnök és aki dönt, van a kütyükön képernyőidő, és a kicsiknek még nincs mobiltelefonjuk – csak hogy néhány példát említsek.
J: A gyerekek szeretnek közösen társasjátékokat, szerepjátékokat játszani, gyakran megyünk együtt az egész család kirándulásokra, nagyokat sétálunk, játszóterezünk a környéken.
- Mik a kedvenc ételeitek?
J: A gyerekek kedvenc fogásai a krémlevesek, gyümölcslevesek, a tésztaételek: pl. bolognai spagetti, krumplis kocka, húsos tarhonya. Kedvenc desszertjük az almás pite és a sajttorta.
 |
| málnaleves (recept a riport végén) |
 |
| bolognai spagetti |
 |
| almás pite |
- Ebben a sok elfoglaltságban jut-e idő a rokonokra?
J: Mindkettőnknek nagy családja van, az én oldalamon már 16 unoka van. Áron ágán a hat gyermeknek 26 gyermeke, így az ő családja most 40 fős. A kapcsolat mindkét ágon szoros, sokat találkozunk, nagy a jövés-menés. A gyerekeinket öröm nézni ahogy az unokatestvéreikkel játszanak, nagyon jól érzik magukat, amikor együtt vagyunk.
- Ez jó nagy létszám. Fejben tartani sem lehet mindig könnyű a sok nevet. Hogy van lehetőség ennyi gyerek mellett egy kis énidőre? Jut-e?
J.: Számomra nagyon
fontos, hogy legyen idő feltöltődni,
mert mindig csak szolgálom a gyerekeket, kimerítő mindig csak adni. Ezért hetente egy-két este elvonulok a műhelyembe, és festek, olvasok, vagy zenét hallgatok. De van, amikor csak élvezem a csendet. A festményeimben ki tudom fejezni a bennem lévő gondolatokat, érzéseket, mindig olyat alkotok, ami éppen foglalkoztat. Ez nagyon jó feszültséglevezető. Alkotásaim a honlapomon megtekinthetők: www.jadamiart.hu . Ezenkívül énekelni is szeretek, zenélni, de azt inkább kórusban, közösségben.
-A honlapodon leírod, hogy hogyan kezdtél el festeni. Erre itt most nem térek ki, az olvasóknak viszont szeretettel ajánlom, hogy nézelődjenek ott. Nekem már van kedvenc képem is.
Johanna, Áron! Nagyon köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést. Sok áldást és bölcsességet kívánok a továbbiakban a házasságotokra és gyermekeitek életére.
…................
Horváth-Hegyi Áron:
-boldog férj,
-7 gyermek édesapja,
-informatikus,
-evangélikus lelkész,
-püspöki titkár
Adámi Johanna:
-boldog feleség,
-7 gyermek édesanyja, ,
-konduktor,
-evangélikus hittantanár,
-autodidakta festő
...................................................................
Mentás málnakrémleves
Hozzávalók 6 főre
30 dkg málna
9 dl tej
3 evőkanál tejföl
4-5 evőkanál cukor
reszelt citromhéj
vanília
4-5 mentalevél
A díszítéshez:
tejszínhab
4-5 mentalevél
pirított szeletelt mandula
A hozzávalókat turmixgépbe készítjük és a tálalás előtt 2-3 perc alatt habosra turmixoljuk. A magokat átszűrjük.
Tejszínhabbal és mentalevéllel, mandulával díszítjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése