2021. április 21., szerda

Sarlotka tk liszttel. Kicsit diétás

 



Ez a sütemény is már rég várat magára. Itt is, ott is láttam már, most végre eljött az én időm. Persze kicsit módosítottam a nem-tudom-milyen alaprecepten, mert ebből is találtam többet. Van, aki orosz származását is vitatja, és lengyel eredetűnek tartja. Tény, hogy a lengyeleknek is van hasonló almás süteményük, de ez inkább az orosz változat. Én kicsit diétásra változtattam, de természetesen készíthető csak finomliszttel, és cukorral is. 

Hozzávalók:
10 dkg finomliszt
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
2 evőkanál 1:4 édesítő
fél csomag sütőpor
1 teáskanál őrölt fahéj
csipet só
2 evőkanál olaj
1 teáskanál vaníliaaroma
4 tojás
2 savanykás alma
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, és vékony szeletekre vágjuk. A tojást ketté választjuk, és a fehérjéből kemény habot verünk. Az olajat, a vaníliát, a sárgáját hozzáadjuk, és elkeverjük benne. A száraz anyagokat habverővel elegyítjük, majd óvatosan a habhoz forgatjuk. Egy 22 cm-es kerek tortaformát kibélelünk sütőpapírral, az aljára terítjük az alma negyedét, ráöntjük a tésztát, majd a maradék almával befedjük az egészet. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kb 40 perc alatt készre sütjük. Tűpróba. Legközelebb beleforgatom az almát a tésztába, mert nem lepte el teljesen, hiszen a teljes kiőrlésű liszt másképp viselkedik. De nagyon finom volt, épp jól esett egy csülkös bab után. Az meg külön jólesett, hogy Ancsi lányom hozta a levest. :)
Innen lestem az alapreceptet.



Bibliás elmélkedés:
Amikor fiatal voltam, még itt voltak a szovjet csapatok, akiket oroszokként emlegettünk. Tanulni kellett a nyelvüket, olvasni a regényeiket, ezért, mint minden kötelezőt, nem szerettük őket. Persze érthető, hogy nem voltak népszerűek, pedig a megszállásnak voltak pozitív eredményei is. Például az, hogy valamilyen különös oknál fogva a kereszténység, amit pedig támadtak, jobban túlélte az elmúlt évtizedeket, mint a szabad nyugaton. Hiába, a mártírok vére magvetés, mondták már a korai egyházban is. Egyetlen, hitéért kivégzett vértanú bizonyságtételéből sok-sok keresztény születik. Egyházaink persze nem tökéletesek, de a házasságról, családról és más erkölcsi kérdésekről alkotott véleményünk átjárja az egész társadalmat, és egészségesebbnek tűnik, mint a "fejlett" nyugaton. Új gyülekezetek alakulnak, templomok épülnek, és sok régi is megújul. Egyre több gyerek jár hittanra. Bárcsak én is előbb hallhattam volna Istenről! Sok fájdalmat, tévutat elkerülhettem volna. Istennel járni biztonság, boldog reménység, ha nem jól mennek a dolgok: Ő tudja, és jót tud kihozni belőle. 
"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Jeremiás könyve 29.11-13)



7 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta süti! Alma is van benne és fajéj is, akkor csakis finom lehet 😊.

    VálaszTörlés
  2. Guszta, finom lehetett! Ez a sütemény nálam is várólistán van :)

    VálaszTörlés
  3. Az elmélkedés nagyon tetszik, a sütemény nemkülönben...

    VálaszTörlés
  4. Jó volt olvasni az elmélkedést. :) A süti is remek! :)

    VálaszTörlés
  5. Zsuzsa, Vanilin! Örülök, hogy egyetértünk az elmélkedés tartalmában. Néha kicsit szorongva osztom meg ezeket.

    VálaszTörlés