2018. szeptember 30., vasárnap

Birsalmakrém cukorbetegeknek

Nagyon szeretjük a birsalmát. Minden évben készítek egy nagy adag sajtot is belőle, de idén gondban voltam férjem cukorbetegsége miatt, hiszen számára ez a mérgezést jelentené. Így nemcsak sajtot, hanem krémet is készítettem, de csak azért, mert nem szilárdult meg. Birsalma zselének indult ugyanis a birs egyik fele, de vagy kevés volt a zselatin, vagy a gyümölcspép miatt egyébként se szilárdult volna meg. Így jártam a kubuval is. Túrótortára akartam zselét tenni rá, ahogy a kubu.hu oldalon láttam, de folyós maradt. 
Nem baj, a birsalmakrémmel is sikert arattam. A birsnek egyébként is alacsony a glikémiás indexe, tehát lassabban viszi fel a cukrot. 
Hozzávalók: 
80 dkg birsalmapép
12 g zselatin
édesítő
Elkészítés:
A birsalmát nyolc felé vágjuk, ecetes vízbe dobjuk, majd ha mind kész, leöblítjük, és kevés vízben puhára főzzük. Ledaráljuk, átpasszírozzuk, kis lében feloldjuk a zselatint, forrásig hevítjük, belekeverjük az édesítőt (én Süssinát használtam), és vízzel öblített formába öntjük. Elvileg 5 óra alatt megszilárdul, gyakorlatilag csak besűrűsödött. DE NAGYON FINOM VOLT ÍGY IS. FÉRJEM HÁLÁS VOLT AZ IGYEKEZETEMÉRT.
Bibliás elmélkedés a 2013-as birsalmasajtnál:
Ahogy kevergettem a kompótot, az a változás jutott eszembe, amit Isten végez az emberben. Adott egy fanyar természetű, keserű, kemény ember, akinek mindenről valami negatív jut az eszébe. Aztán egyszer csak találkozik Jézus Krisztussal. Igéje megszólítja, a Szent Lélek elkezdi benne az újjáteremtő munkáját, és megtér. Nem lehet tudni mikor, talán ő sem emlékszik arra a pillanatra, amikor megfordult az élete, de más ember lett. Kellemes, akivel jó együtt lenni, akinek a jelenléte hiányzik.
"Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden." (2. Korinthus  5.16-17)  Vajon a kedves olvasó átment-e már ezen a változáson?

4 megjegyzés:

  1. Én nem szoktam a birsalmához külön zselatint tenni, hiszen az egyik legmagasabb pektin tartalmú gyümölcs. Nagyon kevés vízzel szinte szétfőzöm, majd azt a keveset is leöntöm róla és folytonosan keverve sűrítem be, úgy megdermed.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem teszek külön zselatint, látható a jobbra fent kiemelt bejegyzésből. Talán a cukor hiánya okozta.

      Törlés
  2. Biztos nagyon finom volt, a birset mi is szeretjük, sajtnak, lekvárnak, kompótnak egyaránt.
    A birshez én sem szoktam sűrűsítőt hozzáadni, de valami oka biztos volt, hogy nem akart sűrűsödni. Talán nem volt elég érett, vagy mert nem cukor van benne, kitudja... A lényeg, hogy a végére finom lett, és ízlett a férjednek :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aznap ugyanabból az alapanyagból készítettem birsalmasajtot, de a szokásos módon, cukorral. Nagyon jól sikerült. Valószínűleg a cukor hiánya okozta ennél a bajt.

      Törlés