2018. május 2., szerda

Sajtos pogácsa kalonjee-val/vel

 Katalinnál kerestem pogácsa receptet, mert emlékeztem egy sajtosra. Meg is találtam, el is készítettem nagyjából kétszeres adagból. A képen csak egy kis kóstoló látszik. Ballagásra készülünk, lefagyasztottam a többit. Remélem, hogy nem árt nekik, de nem tudok egy nap mindent elkészíteni. A 7. gyermekünk is érettségizik. Hogy elszaladt az idő! Most volt pici baba, mára már kész nő. Szinte csak hálát adhatunk érte. Jó tanuló, elkötelezett keresztyén, tisztelettudó, segítőkész, udvarias, kedves. Nagy fejtörést sem okozott még eddig. Remélem, hogy így is marad most már. És remélem, hogy a pogi is ízlik majd neki. A magokat tőle kaptam. Ez valami indiai hagyma magja, kenyérbe, savanyúságba, currybe teszik. 
Hozzávalók:
60 dkg liszt
50 dkg margarin
4 dkg élesztő
1 dl tej
2 evőkanál só
25 dkg sajt+a tetejére
1 evőkanál kalonjee mag
1 mokkáskanál curry por
szezámmag
1 tojás
Elkészítés:

A sajtot lereszeljük, az élesztőt egy kis cukorral felfuttatjuk. A lisztbe elkeverjük a sót, hozzáadjuk a margarint, sajtot, felfuttatott élesztőt. Jól összegyúrjuk, és három cipót készítünk belőle. Az egyikbe keverjük a kalonjee magokat és a curryt. Ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és kis szaggatóval pogácsákat szúrunk ki belőle. Aztán megkérjük a 95 éves anyósunkat, hogy tojásozza be, legyen szíves, és ő boldogan segít. Tegnap érkezett, és még átállási fázisban van. Majd néhány nap múlva kezdi el a csigatésztát pederni. Annyira jó, hogy még velünk van, és ilyen tevékeny! 
A másik cipót kiszaggatás után tojással és szezámmaggal kenjük be, a harmadik tojást és sajtot kap. 250 fokon kezdjük el sütni, később kicsit mérsékeljük. Figyelni kell, nehogy kiszáradjanak.



Bibliás elmélkedés:
Sok magyar népmesében szerepel a vándorlegény, aki hamuban sült pogácsával kel útra. Az interneten keresve találtam ezt a beszámolót a youtube-on a Napsugár gyermekújságról. A lapot hamuban sült pogácsához hasonlította az egyik munkatárs. Olyan eledel a gyerekeknek, ami életük végéig kitart. Minőségi olvasnivaló, jó irodalom, képzőművészet, kézműves anyagok segítik a gyerekeket abban, hogy anyanyelvüket jól ismerő és szerető felnőttekké váljanak. 

Mennyire fontos is ez! Mennyire nem mindegy, hogy a kicsiket milyen kultúra veszi körül! Ez ugyanis útmutató lehet egy értékes élet felé, sőt esetenként Isten felé is. Nem mindegy ugyanis, hogy a mesében milyen erkölcsiség jelenik meg. A jó erősebb-e mint a rossz? A főhős valóban erényes vagy nem is lehet tudni, hogy egyetértünk-e vele vagy sem? Van-e rendes cselekménye a történetnek vagy csak háborúból áll az egész? Mit tanulnak belőle a gyerekek? A látott, hallott dolgok ugyanis átformálnak bennünket, és a gyerekek különösen fogékonyak még a változásra. Ellenőriznünk kell az információ forrásokat, a tévét, a számítógépes játékokat, főleg a netet. Ide is illik Pál apostol figyelmeztetése:
"Továbbá atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok, ...és a békesség Istene veletek lesz."(Filippiekhez írt levél 4.rész 8-9-vers)

2 megjegyzés:

  1. Biztos finomak lettek, amiket sütöttél e jeles napra! Sok sikert kívánok az érettségire és utána az életben!

    VálaszTörlés
  2. Finom pogikat sütöttél! Gratulálok lánykádnak és sok sikert kívánok! Kívánok Nektek nagyon szép hétvégét!

    VálaszTörlés