Vége van a nyárnak,

Hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinegemadárnak...
Meg nekem is, mert egy hónapja még ilyen gyönyörű volt minden, most meg lassan lehullik az összes levél.

 Mennyire szerettem régebben az őszt! Rajongtam az aranyló, vörhenyes pompáért, még az esőben is szerettem kimenni sétálni. Csak hát ez az öregedés! Még mindig gyönyörűnek látom a domboldalon színt váltó fákat, és szinte átmelegít egy-egy mókus-rágta diódarab látványa, de már a csontjaimban is érzem a nyirkos levegőt, és bizony a vérnyomásom is jelzi, hogy közeledik a tél.

Most ilyen a rózsatő, melyet Sárikámtól kaptam anyák napjára,

 és a babaház is ágakba öltözött.

 Persze jó dolgok is jönnek. Míg nyáron szinte minden nap dolgoztam a kertben, most, a betakarítás végén a pihenés megérdemelt ideje is eljön.

Múlt szombaton még leszedtem az utolsó adag paradicsomot a köd elől. Remélem, hogy bepirosodik még. 

 A chilli paprikát is felfűztem. Az utolsó kis tökből még egy jó tökfőzelék készült, és a tálból kikandikáló cukkinit még kirántottam. Lassan el lehet kezdeni felbontogatni az uborkákat, csalámádét, befőtteket.