Almával borított sertésborda Rendhagyó Blogkóstolóra

Márti írt ki egy rendhagyó blogkóstolót.  Gasztropajti emlékére főzünk, aki 2016. december 15-e óta már nincs közöttünk. Én nem ismertem, valahogy elkerülte a figyelmemet a blogja, de most, hogy olvasgatom, nagyon sajnálom, hogy nem találkoztam az írásaival előbb. Kifejezetten kellemes a stílusa, és a receptjei is tetszenek. Ez úton szeretném kifejezni őszinte együttérzésemet a feleségének. 
Az Almával borított sertésbordát készítettem el, fantasztikus volt. Csak ajánlani tudom. Követtem a receptet, csak annyiban tértem el, hogy négy szelet húst készítettem ugyan, de az összes öntettel. A tálban 8 szelet hús van, először arra gondoltam, hogy másnap is ezt eszünk, de inkább félretettem.

"Gyógyulás gyászoló szíveknek " címmel a Lydia magazin egyik lapszámában segítséget találtam a gyászolók vigasztalódásához. "Ha elveszítjük azt, akit szerettünk vagy egyéb veszteség ér: válás, munkanélküliség, egészségünk megromlása -, lelkünk gyógyulásáig utunk a gyászon keresztül vezet. A gyász fájdalommal jár, nincs egyszerűbb módja veszteségünk feldolgozásának, A gyászoló embernek el kell végeznie a gyászmunkát." 

Ebben a következő lépések segítenek:

1. Fogadjuk el a veszteséget! 
 ...A gyógyulás csak azután indul meg, ha elfogadjuk a veszteséget. Ha megpróbálunk úgy tenni, mintha mi sem  történt volna, ezzel akadályozzuk Isten gyógyító munkáját....

2. Engedjük, hogy a veszteség fájjon! 

Ha mély fájdalom ér valakit, sok ember megpróbálja elfojtani az érzelmeit. Elzárkóznak a fájdalom elől, és úgy beszélnek róla, mintha nem is velük történt volna...De ha az illetőt nem járja át a fájdalom, Isten nem tudja őt gyökeresen meggyógyítani.
3. Mondjunk le a keserűségről! 
Ha veszteség ér valakit, gyakran meg kell harcolnia a keserűséggel, amit az iránt érez, akit a veszteségért hibáztat.
4. Őrizzük meg belső békességünket! 

Az ember akkor végezte el a gyászmunkát, ha bánatáról úgy tud beszélni, hogy már nem uralkodnak el rajta heves érzelmek... Nem kell kínosan kerülnünk a témát. Ha az ember fél attól, hogy a bánata okáról beszéljen, ez azt jelzi, hogy még nem birkózott meg teljesen a fájdalmával... Ha az ember eleve elnyomja a könnyeit, azzal csak tagadja a veszteséget. De ha utat enged a könnyeinek, a fájdalmának, akkor eljut odáig, hogy veszteségéről könnyek és szívszaggató fájdalom nélkül is tud beszélni. Aki ezt tapasztalja, az közeledik a gyászmunka végéhez...

5. Forduljunk a jövő felé! A veszteség és a gyász mély nyomot hagy az ember életében... Az átmeneti időszakban talán gyámoltalannak érezzük magunkat, de isten szeretete és kegyelme átsegít bennünket a változásokon. Mindezt nehezen hisszük el akkor, ha a büntető Istent képét hordozzuk magunkban....De ha megértjük, hogy Isten velünk van a veszteség idején, osztozik bánatunkban és kegyelemmel ajándékoz meg - akkor remény ébred bennünk, hogy van jövőnk a fájdalmon és gyászon túl is. 

Ön most élete mélypontján van? Súlyos veszteség miatt szenved? Akkor nyissa ki szívét Jézus Krisztusnak, és engedje közel élete fájdalmas pontjához. Ő erőt tud adni, hogy elfogadja a veszteséget. Segít, hogy utat engedjen a fájdalmának, és megszabadítja a keserűségtől. Talán most még nem látja, de nemsokára újra fölragyog a nap az egén." 

(Dr. Richard D. Dobbins pszicológus)