Ha karácsony, akkor...nagytakarítás?

A sok finomság után egy prózaibb tárgy következik. Úgy gondoltam, hogy bemutatom a partvisomat, mely most a blog tiszteletére új fejet kapott, és a lapátot, melyet mégsem cseréltem ki, pedig már nagyon kopott, és letört a széle is. De még használható. Tarthatnám őket néhány lépésnyire a fürdőszobában is, vagy a

konyhából nyíló kazánházban, de mégis itt laknak az ajtó mellett. Kéznél, hogy gyorsan összesöpörjem a lehulló morzsát, leeső papírfoszlányokat. Karácsonykor a legtöbb háztartásban őrült ütemű nagytakarítás kezdődik, így volt ez nálunk is évekig. Mire eljött a szenteste, már hulla fáradt voltam, nem is tudtam igazán örülni az ünnepnek. Aztán egyszer csak nemet mondtam az egészre. Elvégre is Jézus egy istállóban született, nem várja el, hogy minden patyolat tiszta legyen. Belülről kell megújulnunk. Azóta másként szervezem a dolgokat. Ősszel van egy nagytakarítás ablakmosással (függöny, textilek stb.), karácsony előtt pedig csak egy átlagos hét végi portalanítás. Két ünnep között aztán megint egy kicsit nagyobb, de az ablakokat nem bántom. Igyekszem úgy zárni az évet, hogy ágyat is húzunk, mindent kivasalok. Kicsit lomtalanítok is: műanyag palackok el a háztól, papír a pincébe le. Mivel a gyerekek már nagyok, a saját szobájukban rendet tudnak tenni, ezzel is könnyebb nekem.

Nagyon szép, bár kicsit hosszú írást találtam a témáról Zsindelyné Tüdős Klára Isten markában merni élni! című könyvében Lomtalanítás címmel.

"Vajon nem volna-e jó az életünk homályos zugaiban is elkezdeni a lomtalanítást...?

Ablakot nyitni és szélnek ereszteni a gondokat, félelmeket. Beengedni a világosságot a sok összevissza dobált lom közé. Mennyi ócska sérelem, rejtegetett szégyen, takargatott szenvedély. Mennyi tudott, vagy öntudatlan bosszúvágy, takargatott harag gyűlt bennünk össze az idők folyamán, amit nem tisztáztunk, nem rendeztünk el, csak bedobáltunk a lelkünk lomtárába, hogy ott észrevétlenül meglapuljon. És az ábrándok, álmok, vágyak megfakult rongyait ugyan minek őrizgetjük ereklyék gyanánt? Lesántult ambíciók, megpenészedett csalódások ugyan minek szaporítják még mindig a lomot? Tele vagyunk bajjal, jajjal, panasszal úgy, hogy nincs hely a szívünkben jó meleg érzéseknek, az agyunkban  friss új gondolatoknak, bátor elszánt újrakezdéseknek, mert mindent betöltenek a romok. Kicsi bosszúság tartós haraggá nő, ha idejében ki nem seperjük. Kicsi csalódás sötét depresszióvá dagad, ha hagyjuk."

Szívünk kamráit sokkal nehezebb kitakarítani Zsindelyné szerint mint például a padlást.
"Hogyan kezdjünk hozzá? - teszi fel a kérdést.

"Hát először is: álljunk szóba önmagunkkal. Hozzuk napvilágra  a rejtegetett gondolatainkat. Valljuk be magunknak mindazt, amit letagadtunk, s aztán valljuk be másnak, amit elhallgattunk. Mindenről lehet beszélni, ha azt a jóakarat diktálja. Az elhallgatott dolgokból falat rakunk magunk köré, amitől aztán elmagányosodunk, vagyis - hogy mai szóval éljek - elidegenedünk.

A falak téglánként rakódnak lenyelt, tisztázatlan félreértésekből, tehát téglánként kell lebontani. Tisztázni kell a homályos, zavaros ügyeket, akkor is, ha ez a bontás nehéz és fáradságos munka. Csak ezen az áron kap levegőt, fényt az életünk. Csak ezen az áron válunk elviselhetővé a magunk s a környezetünk számára."

(Kiadta a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya Budapest, 1991. 30.oldal)