Készítettem egyet a birslikőröm mintájára, és egy másikat csak alkoholban. Több helyen láttam fügelikőrt, legutóbb Katalin osztott meg egy alkoholosat.
Az első változat nálam alapból likőrféle, de a második csak vodkában úszik egyenlőre. Nagyon sok füge termett, pedig kicsi a fa. Ilyen zöld fajta. Még tanulnom kell, hogy azonnal fel kell használni, mert nem tűri a tárolást. Egy kisebb adagot így ki kellett dobni a komposztra, jövőre másként lesz, az biztos.
Hozzávalók:
1 kg füge
3 dkg nádcukor
1,2 dl víz
fél citrom leve
1 teáskanál vaníliás cukor
fahéj darabok, csillagánizs, szegfűszeg. Vodka
Elkészítés:
A vízben felfőzzük a cukrot és a fűszereket, majd hozzáadjuk a citromlét. Közben a fügét megmossuk, feldaraboljuk, és egy literes üvegbe halmozzuk. Ráöntjük a kihűlt főzetet, majd felöntjük annyi vodkával, hogy teljesen ellepje. Jól lezárjuk, és a hűtőbe tesszük. A bal oldalon a mai vodkás fügék. Jobb oldalon pedig látható, mennyire megváltozott a gyümölcs és a lé színe is. Mikor szűrjem le? Tanácstalan vagyok, 45 napot is írnak, de hónapokat is. Vajon nem romlik-e meg, ha csak ilyen kevés vodka van benne, ráadásul a citromlét és a fügét nem is forraltam fel. A birsalmát felfőztem, de a fügét nem akartam, nehogy szétmálljon. Majd kóstolgatom. 😊
Lehet, hogy ez csak egy bólé, és akkor hamar meg kell inni. 2024 augusztus 23-án. Tegnap csak vodkába áztattam a fügét. Egyelőre várok. Fügelikőr lesz két hónap múlva.
Bibliás elmélkedés a fügelekvárnál, itt.
Biztos nagyon finom lesz. A hétvégén szomszédasszonyomtól kaptam 5 db fügét így zölden és hírtelen nem tudtam hogy milyen gyümölcs , nagyon finom édes volt.
VálaszTörlésNekem túl édes is. Én jobban szeretem, ha savanykásak a gyümölcsök egy kicsit.
TörlésBiztos finomak lesznek a likőrjeid, és az ízesített vodkád. Örülök, hogy te is megpróbálkozol vele. 😊Apukámnál is nagyon sok termett idén is. Amit én áztattam be, abból is valószínűleg likőr lesz. Mindig úgy csinálom, hogy először csak a magát a gyümölcsöt és esetleg a fűszereket teszem csak bele a szeszbe, és a cukros-vizes szirupot csak utána, a végén adom hozzá.
VálaszTörlésAz enyém most kb. 3 hete ázik, már szépen színeződik, de még hagyom. Szerintem másfél-két hónapig is ázhat, annál finomabb, intenzívebb íze lesz. Nem hiszem hogy megromlana, hisz sok benne a szesz.
Kösz a megnyugtatást. Legközelebb én sem fogom beletenni a vizet.
Törlés