2026. szeptember 2., szerda

Rókagomba ragu

 


A gombák szeretete kislány korom óta megvan. Anyukám gyakran vett, amikor még volt gombavizsgáló a piacon. Akkor ritkább fajták is a házhoz kerültek, de igazából inkább csak a szekfűgombára emlékszem.  Ebből levest főztünk. Itt az én receptem
szegfűgomba leves

Aztán évekig nem volt szakember, és csak csiperkét vettünk a boltban. Most megint van gombavizsgáló, és nagy örömömre más fajták is megjelentek. Igaz, hogy nagyon drágán, de 10-20 dkg-t még kibír az ember. Nem iszom alkoholt, nem kávézom, nem dohányzom, rókagombát eszem...😉 Őzláb gomba recept itt és itt. 
Az elkészítésnél, mint minden gombafélénél ügyelni kell az alapos megmosásra, mert a homok nehezen jön ki a lemezkék közül. Az a helyzet, hogy tapasztalatom szerint sohasem lehet tökéletes a mosás, de ez már az erdei gomba velejárója. csakazért is szeretjük!
Hozzávalók:

15 dkg rókagomba
1 kis gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál kakukkfű
1 mokkáskanál só
kb 1 teáskanál citromlé
1-2 csepp méz
1 dl tejszín
1 teáskanál finomliszt
1 evőkanál olaj
Elkészítés: 

A gombát jól megmossuk, és a nagyobbakat felvágjuk. Rádobjuk az olajra, és fűszerezzük. A fokhagymát lereszeljük, és úgy adjuk hozzá. Megpároljuk, majd a lisztet elkeverjük a tejszínben, és behabarjuk vele a ragunkat. A képen sült tarjával és bulgurral, és megosztottuk a férjemmel. Legközelebb azért többet veszek...



Ajánlom az itt közölt bibliás elmélkedést. Vigyázzunk, csalók!