Wellington szarvas

 

A tányéron.

Ez egy elfelejtett recept olyannyira, hogy a pontos mennyiségeket nem is tudom. Inkább csak kedvcsinálónak hozom, hátha valaki kap szarvasbélszínt, mint mi tavaly, és el akarja készíteni. Recept itt. Persze ez félig tréfának szántam, mert horror áron lehetne kapni vagy egy jó vadász ismerős kell hozzá. Nekünk ez utóbbi volt, de tartok tőle, hogy "egyszer volt Budán szarvas bélszín." Igaz, hogy idén meg vaddisznót kaptunk egy másik forrásból. 

Szükséges egy kis pácolás a sütés előtt.

Hozzávalók:

2 dl vörösbor
2 evőkanál dijoni mustár
2 evőkanál olaj
1 evőkanál kakukkfű
1 evőkanál borókabogyó

Ezt összekeverjük, és megfürdetjük benne a húsokat. Legalább egy éjszakán át hagyjuk benne. 

Utána lefejtjük róluk a hártyát, megszórjuk húspuhító fűszersóval, és két órán át hagyjuk benne.

Az egyik darabot  felvagdossuk, és egy olajozott serpenyőben fehéredésig pirítjuk mindkettőt, majd olajozott tepsibe helyezzük őket, és készre sütjük szép lassan. Közben adtam hozzá 10 dkg vajat felkockázva és néhány gerezd fokhagymát is. Időnként megforgatjuk, hogy mindenütt átjárja a hő.
Az egyiket még itthon megettük erdei gyümölcsmártással, a másikat a családi karácsonyra vittem Juci lányomékhoz. Ez látható a fenti képen.

Idáig a tavalyi receptet vettem alapul. A Wellingtonhoz leveles tásztát vettem, kihajtottam, ráfektettem néhány szelet sonkát, majd kb 30 dkg párolt, fűszeres gombát,

rá a húst, begöngyöltem, és ment a 200 fokos sütőbe. Előtte néhány szívecskét helyeztem el, és itt-ott kilyukasztottam, hogy kijöjjön a gőz. 

Nem lett túl szép, de ízlett mindenkinek.