2024. augusztus 15., csütörtök

Hentestokány pulykahúsból

 

A Mesterszakácsok receptkönyvét 1985-ben adták ki, de nem emlékszem, hogy nézegetésen kívül használtam-e valamire. Most újra a kezembe került, és megakadt a szemem a hentes tokányon. Eredetileg sertés lapockából készítik, de én pulykamedált használtam.
Nézelődtem még itt-ott, hogy ki hogyan készíti, mert tapasztalatom szerint ezeknek a klasszikusoknak is ezer változata van. Nagyon sok különbséget nem találtam, bár én végül lényeges változtatást eszközöltem, de nem jószántamból.

Hozzávalók:
0,6 kg pulykamedál
2 szelet füstölt szalonna
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kis paradicsompüré
só, bors
2 savanyú uborka
(sonka)

Elkészítés: 

A húst csíkokra vágjuk. A szalonna zsírját kiolvasztjuk, majd megfonnyasztjuk benne a finomra vágott vöröshagymát. Rádobjuk a húst, és megforgatjuk, fehéredésig sütjük. Ekkor gyorsan elkeverjük benne a felaprított fokhagymát, felengedjük egy kis vízzel, sózzuk, borsozzuk, és addig pároljuk, amíg elfőtte a levét. Kis vizet adhatunk hozzá, majd a paradicsompürével dúsítjuk, és készre főzzük. A végén kerül bele a felaprított uborka. Itt tarhonyával kínáltam, de jó hozzá a galuska vagy a főtt krumpli is. 

Az a változtatás, hogy húsos szalonnával kellene kezdeni, de volt a neten olyan blogger, aki füstölt szalonnát használt, és a végén adott hozzá egy kis sonkát. Én is emellett a megoldás mellett döntöttem, mondván, hogy két kiváló sonkaszelet pihen a hűtőben, éppen jó lesz ehhez a finomsághoz. Sajnálatos módon azonban az ígéretes hozzávaló egy szendvicsben végezhette, mert mire odajutottam, már nem találtam sehol. 


1 megjegyzés: