Dödölle és galambok

 

Éliás, Tóbiás,
egy tál dödölle,
Ettél-e belőle?
Kertbe mentek a tyúkok,
Mind megették a magot.
Éliás, Tóbiás...és így tovább. Biztos mindenki emlékszik még a gyerekdalra, amit óvodában vagy a nagymamától tanult. Én nem emlékszem, hogy kitől tanultam, de énekelgettük a gyerekeimmel is. Nagyon aranyos kis mondóka. Ez járt a fejemben mostanában, mert többször szembejött velem a dödölle, és még soha sem készítettem. Enni is csak egyszer ettem életemben, és bár ízlett, nem próbáltam ki. Itt írok róla.

Kutakodtam recept után a neten, találtam is többet, de mindegyik eltért egy kicsit, így megalkottam a saját változatomat, amely nagyon ízlett mindkettőnknek. Maradék főtt krumpliból készült, amit újramelegítettem, és a liszt felét teljes kiőrlésűre cseréltem.

Hozzávalók:

30 dkg főtt krumpli

20 dkg liszt (10 finom- és 10 tk búzaliszt)
4 szelet füstölt szalonna

1 vöröshagyma
só
lila hagyma
tejföl

Elkészítés: Ha nyers krumpliból készítjük, akkor meghámozzuk, megmossuk és megfőzzük sós vízben. A meleg főtt krumplit annyi főzőlével, amennyi bőven ellepi, széttörjük. Közben a szalonnát és a hagymát felkockázzuk, az előbbi zsírját kiolvasztjuk, üvegesre pirítjuk benne a hagymát. A kétféle lisztet hozzáadjuk a még meleg krumplihoz, jól elkeverjük, majd a hagymás zsírba szaggatjuk egy evőkanállal, amit folyamatosan zsírozunk. Szép barnára pirítjuk a dödölléket. Közben a hagyma is megsül.

Lila hagymával és tejföllel ettük. Nagyon, nagyon finom!

Bibliás elmélkedés:
Kertbe mentek a tyúkok,
Mind megették a magot.-hangzik a gyerekdal, és erről egy régi történet jutott az eszembe.

A férjem még nem volt ekkor lelkész. A családi házunkban laktunk, és volt egy kis konyhakertünk. Nem nagy, de egy kis borsót, gyökérzöldségeket meg tudtunk termelni benne. Volt néhány gyümölcsfa és bokor is. Férjem még apukájától tanulta, hogy hogyan kell szépen előkészíteni a talajt a vetéshez. Alaposan felásta, a tarackot kiszedte, szépen elveteményeztünk, és még az utat is elgereblyézte. A szomszéd galambok eközben izgatottan szemlélték az eseményt, és mihelyt kitettük  a lábunkat a kertből, átrepültek, és szabályosan kifürödték az egészet.

Átballagtunk a szomszédba, és kedvesen megkértük a tulajt, hogy legyes szíves vigyázni a galambokra. Sajnos eszébe sem volt. Szerette röptetni őket, lemezzel hangoskodott hozzá, de utána szabadon hagyta őket. Már hívő emberek voltunk, és elképzelhetetlennek tartottuk volna, hogy megdobáljuk, vagy megmérgezzük a madarakat, ezért csak az imádság maradt. Azért elhajtottuk őket, ha tehettük, de vajmi keveset használt. Próbálkoztunk madárijesztővel is, de hiába. A kerítés mellé csicsókát ültettünk a következő évben. Jó magasra megnőtt, gondoltuk, hogy talán visszatartja őket a szomszédolástól. 

Ugyan már! Átrepülték, és kész. 

Tovább imádkoztunk, és egyszer különös dolog történt. A szomszédnak valahová el kellett mennie, és egy barátját kérte meg, hogy gondoskodjon a galambokról. A férfi nem lehetett nagy állatbarát, mert elfelejtette becsukni őket, amikor jött az eső, és a vihar 50 galambot magával vitt. Mi soha nem kértünk volna ilyesmit Istentől, igazzá vált az igevers:

"Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott. Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt." 18. zsoltár 7-8.

Photo by Inisial M.05 on Unsplash