2020. február 1., szombat

Mákos zabkeksz cukorbetegeknek (is)

 
Híztam egy kilót, pedig nemrég mondtam a lányomnak, hogy mindegy mit eszem és mennyit, 76 kg. Persze egészségesen étkezem, karácsonykor sem ettem túl magam, de azért lecsúszott egy-egy szelet sütemény. Mégsem híztam. Most viszont ráálltam a mérlegre, és 77,4. Nem tudom, mi lehet az oka. Talán az, hogy a Jóisten még elnézi a beiglit szenteste, de a sok kocsonyát később már nem? 😊
Na, szóval, le kellene adni egy kilót. Igazság szerint többet is, 70 kilósan érzem igazán jól magam, de nem akarok nagyon ráncosodni. 
A rendszeresebb étkezésekhez is vissza kell térnem, mert nem mindig ettem ötször mostanában. Pedig a fogyókúrának alapvető szabályai közé tartozik a rendszeres étkezés. Ebben egy-két szem keksz segíthet délelőtt vagy délután. A költözés előtt 83 kg voltam. Akkor határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább. Le is adtam 8 kg-t, de az is igaz, hogy rásegített a sok csomagolás, cipekedés. Mostanában sétálunk Évivel. Gyönyörű helyen lakunk. Mellettünk egy parkot létesítettek a mocsárból tavacskával, kacsákkal, szárcsákkal. Néha még fehér kócsag is előfordul. 
A mákos gubából kimaradt mákkal is kellett valamit kezdeni. Már majdnem elfogyott a batátás keksz, úgyhogy kézen fekvő volt a következőt elkészíteni kedves, 2-es cukorbeteg férjemnek. És kedves fogyókúrázó feleségének. 😩
A mák telítetlen zsírsavakban és más hasznos anyagokban gazdag, 2017-ben az év gyógynövénye lett. Rendkívül magas a kálcium tartalma.  A szénhidráttartalma is kedvező, 10 dkg-ban 8.6, a dióban kicsit kevesebb, de a mandulában 10 fölött. A finomlisztben pedig 71 g.
Az alap most is a sütőtökös zabkeksz volt, amin kicsit változtattam az új összetevők miatt. 
Sütőtökös zabkeksz 1
Már egy másik sütőtökösnél is változtattam, de mindig visszatérek a kiindulási ponthoz. 
Sütőtökös zabkeksz 2
Szeretek a zabpehelyliszttel dolgozni, cukrosoknak jobb, mint a fehér liszt, bár több folyadékot igényel. Ha jól eltaláljuk a fűszerezést, akkor nagyon finom gyümölcsökkel is. Birsalmával próbáltam már. 
Birsalmával
zabpelyhes almásnál kevés vizet tettem bele, úgyhogy reszelni kellett, de így legalább különleges lett. 

Hozzávalók a mákos kekszhez:
20 dkg zabpehelyliszt
10 dkg finomliszt
5 dkg darált mák
1/2 csomag sütőpor
1 csipet só
1 csomag reszelt citromhéj
1 evőkanál folyékony édesítőszer
1 evőkanál citromlé
három evőkanál víz
1 tojás
10 dkg margarin
(diétás meggylekvár a ragasztáshoz)

Elkészítés:
A száraz anyagokat habverővel jól elkeverjük. Így egyenletesen eloszlanak. Tapasztalatom szerint jobb, mint átszitálni. A folyékony hozzávalókat (a lekváron kívül) elvegyítjük a lágy margarinnal, és alaposan összegyúrjuk az egészet. Fél órát hagyjuk pihenni hűvös helyen. Utána 2 mm vastagra kinyújtjuk, köröket szaggatunk belőle, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben kisütjük.
Ha kész, kettesével összeragaszthatjuk valamilyen diétás lekvárral. Nekem a meggy illett ide. Saját eltevés.



Bibliás elmékedés:
Sose értettem, hogy hogyan hihettek a babonáknak az emberek. Mákja van! - szokták mondani, ha valakinek jól sikerült valami. Karácsonykor a babona szerint mákot kellett darálni, hogy a lányok férjhez menjenek. Aki pedig mákot, diót, tököt fogyasztott ilyenkor, annak sok pénz fogja ütni a markát. Pedig a  szegényebb családok többnyire ugyanúgy nélkülöztek a következő évben, mintha nem ettek volna mákot. "Szerencséje lesz, ha kéményseprőt lát", "bajba fog kerülni, ha átfut előtte egy fekete macska". A négylevelű lóhere annyiban hoz szerencsét, hogy már eleve nagyon ritka, és nehéz találni.Talán ősi vallásunk maradványai ezek a félelmek, hiedelmek. Amikor még Istent nem ismerték a Biblia alapján, és ki akarták engesztelni a szellemeket valami sajátos módon. Ebben persze biztos volt egy csomó félelem, jaj fekete macskát láttam, mi lesz most. Aztán vagy nem lett semmi, vagy tényleg történt valami rossz, és akkor annak lehetett tulajdonítani. Hitetlen koromban én is hittem néhány babonában, de aztán beláttam, hogy Isten kezében vagyunk. Ha az életünket Hozzá akarjuk igazítani, az Ő útján járni, akkor számíthatunk a védelmére. Olyan Ő, mint a jó pásztor, aki megy a nyáj előtt, elzavarja a ragadozókat, kitépi a mérges növényeket, friss vizet és jó füvet keres a báránykáinak. 
"Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." (Római levél 8.28)
Ez a szép ének jutott az eszembe. Szeretettel küldöm.

7 megjegyzés:

  1. Finom lehet a kekszed, főleg így, lekvárral összeragasztva! Nekem is van egy mákos keksz receptem, már várólistán szerepel, de még nem került rá a sor 😊.
    Igen, ezek a fránya kilók hívatlanul csak úgy jönnek, menni viszont annál nehezebben akarnak 😊
    Nekem a betegségem után sikerült egész szépen lefogyni, de aztán megint jöttek felfelé a kilók. Mondjuk nem is baj, mert akkor nagyon meglátszott rajtam, aztán úgy 57-58 kg-mal már nagyon jól éreztem magam, de most jó lenne egy-két kilót nekem is leadni, hogy megint ennyi legyek 😊

    VálaszTörlés
  2. Talán a tavasszal, ha több friss zöldség lesz.

    VálaszTörlés
  3. Szuper recept és elmélkedés. Az egy kilóhoz kitartást kívánok, menni fog, tudom. :-)

    VálaszTörlés
  4. Jó a recept és köszönöm az elmélkedést és az éneket.

    VálaszTörlés