Ennivaló úti beszámoló. Horvátország. Strukli

 

Nem vagyunk ám ennyire utazósak, de most úgy jött ki a lépés, hogy megint egy külföldi útról fogok beszámolni. Ez most azért lehetséges, mert Noémi lányunk, akinek már több receptje is van a blogon, Németországba ment dolgozni egy éve, és most Horvátországban találkoztunk vele. Balkáni körútra indult, és összekötöttük a kellemest a hasznossal. Találkoztunk is vele, és kicsit világot is láttunk.

 Kislány koromban a szüleimmel sokat utaztunk. Amikor már lehetett külföldre menni, akkor telepakoltuk a Trabantot konzervekkel, és irány. Apukám nagyon jól vezetett. Anyu fogta a térképet, és navigálta. Ő volt a gps. Kempingekben szálltunk meg. A nyugati országokban csodájára jártak a kis autónknak. Egyszer megkérdezték anyut, hogy hol szereztük. Ő meg rávágta, hogy otthon csináltuk a garázsban. Elhitték.😊

Valamelyik balkáni országban történt, lehet, hogy éppen Horvátországban, hogy eltörött a féder az autóban. Ez valami rugó-féle. Tito sziklába robbantott hegyi útján kellett menni, ahol nem volt korlát, és alattunk a szakadék. Csodálom, hogy apunak volt bátorsága, és nem fordult vissza. Csak egy sávos volt az út. Ha valaki szembejött, akkor az egyik félnek hátra kellett tolatni egy kis bemélyedésig. A hibás autóval nagyon nehezen haladtunk. Útkaparóknál álltunk meg, ott kaptunk ebédre levest, és egy kedves, ismeretlen család fogadott be bennünket anyuval éjszakára, amíg apu a hegyi kovácsnál javíttatta az alkatrészt. Most viszont tükörsimák az utak, és nagyon gyorsan lehet haladni a sztrádán. Rengeteg alagúton mentünk keresztül. Némelyik 2 km hosszú is volt.

Csodálatos tájakat láttunk út közben. Aranyló, vörösbe hajló erdők szegélyezték az utunkat. Sokfelé volt sziklás a táj. 
Megérkeztünk Zágrábba, és kerestük a szállást. Legalább ötször, de lehet, hogy tovább is kerülgettünk egy sétáló utcát, ahol a cím volt, de nem találtuk a bejáratot. Végül Noémi kijött, és elmagyarázta, hogy a vendégeknek be lehet hajtani. Kedves kis négy ágyas szobánk volt. Főleg egyetemista korú fiatalok szálltak itt meg. El is képzeltem a közlekedőben ülő párokat látva, hogy ha megkérdezik, hogy hány éves vagyok, 150-et fogok mondani. Nem biztos, hogy meglepődtek volna.😊

Az első képen látható mesterséges tavacska a város névadására emlékeztet. A legenda szerint ez a terület nagyon száraz volt. Egyszer egy bán meg akarta itatni a lovait, beleszúrta a kardját a földbe, és onnan forrás fakadt. Akkor így kiáltott a katonáinak: "Zagrabite!", ami horvátul azt jelenti, hogy "Merítsetek!". 

Mindig szerettem volna megtudni, hogy mi lehet olyan vonzó egy romkocsmában, hogy New Yorkból is jönnek értük Budapestre. Most kaptam egy kis ízelítőt a vacsorázó helyen, de nagyon kedves, hangulatos volt. Horvát specialitást ettünk, struklit. Olyan forrón hozták, hogy még bugyogott a tejföl a tetején. Egy fatálcán kaptuk, alatta gumilap védte a fát. Egy puha tészta az alapja, és különböző töltelékkel készül, mint a rakott tészta. Az enyém és Évié sajtos, túrós, tejfölös volt. Gézáé szarvasgombás, Noémié diós, mézes. Nagyon ízlett mindannyiunknak. 

Az ételről egy népdal is megemlékezik.

Szövege: Édesanyám struklit sütött, nekem róla egy szót sem szólt.

A szarvasgombának nagy kultusza van Horvátországban. Nem lehet termeszteni, szabadon nő erdőkben, régebben sertésekkel, ma kutyákkal  keresik meg őket az illatuk után. Semmire nem hasonlítható, nagyon kellemes ízük van. És méregdrága. Inkább csak  ízesítőnek használják, mint a fűszereket. 

Az út mellett láttunk is Truffle shop-ot, de sajnos nem álltunk meg, mert a férjem azt mondta, hogy úgyse veszünk semmit, és sürget az idő. Hát, nem tudom. Elvégre is sose lehet tudni, hogy veszünk-e valamit, ha bemegyünk egy üzletbe a nyaraláson. 😊 Persze inkább nem, mert nagy a drágaság. Nem is hoztunk ajándékot senkinek. 

Este sétáltunk egyet a városban. A Főtéren látható Jellasics szobra,  akit a horvátok nemzeti hősként tisztelnek, mert az önálló horvát államiság létrehozásában nagy szerepet játszott. Felszabadította a jobbágyokat, és összehívta az első parlamentet. Mi, magyarok,  viszont nem vagyunk annyira lelkesek tőle, mert 1848-49-ben a Habsburg csapatokat is vezette ellenünk. A szobor kardja eredetileg Magyarország felé sújtott. A nemzeteink közötti megbékélés szép példájaként később elfordították. Hát, kérem, lehet(ne) így is. Csak intelligencia kérdése, hogy évszázados sérelmekről hogy gondolkodunk. 

Nagyon készültem rá, de sajnos egyszer sem sikerült kifogni a lámpagyújtogatókat. Zágráb ugyanis azon kevés nagyvárosok egyike, ahol még a központban gázlánggal is világítanak.

Mindenütt kávézók, éttermek, a horvátok nagyon szeretnek beülni és csevegni egy kicsit. Jobb szokás is, mint az örökös mobilozás. A városban itt-ott szobrokba ütközünk. Ez itt az első horvát újságírónőt, Marija Juric Zagorkát ábrázolja. 35 regényt írt, megalapította az első női lapot. Szóval nem mindennapi személyiség volt az 1800-as évek végén. 

Sajnos nem tudtunk annyi mindent megnézni, mint szerettünk volna, mert későn indultunk, ugyanis elromlott az autó. Sajnos csak annyira javították meg, hogy talán el tudjunk menni a lányomékhoz. (Esküvőjükről itt olvashatnak) Drága vejünk kölcsönadta az autóját, így, ha késve is, de megérkeztünk. Másnapra pedig már jegyünk vol egy csodálatos helyre.(folyt.köv.)