A kikötő szép volt, éppen egy hajó úszott arra.
Kicsit körülnéztünk a városban. Szép volt az óratorony, és érdekesnek találtuk az olaszos hangulatú utcákat.
A színház előtt egy zeneszerző szobra állt.
Benéztünk a halpiacra is. Igazi tengeri hangulat fogadott. Ez a vörös például tonhal.
Hazafelé jól eltévedtünk. A gps-be a férjem a legrövidebb utat táplálta be, így nem az autópályára vitt fel, hanem kedves kis falvakon haladtunk keresztül, de legalább rendes rálátásunk volt még egyszer a tengerre. Életünkben talán utoljára. Legalábbis nekünk, időseknek. Amikor már nyilvánvaló volt, hogy más irányba haladunk, mint a cél, megállítottunk egy társaságot eligazítást kérve. Nagyon helyes fiatalok voltak, de nem tudták elmagyarázni. Végül is a fiú autóba pattant, és elvezetett minket. Ezzel a gesztussal mégis szép emlékeink maradtak a horvát autósokról. Zágrábban ugyanis nem éppen előnyös oldalukról mutatkoztak be. Nagyon nehezen engedtek be a körforgalomba, és szemmel láthatóan nem szívesen mentek egy idegen után. Na, most viszont minden meg lett bocsátva.
Érdekességként megjegyzem még, hogy talán életemben sem láttam ennyi apácát, mint Horvátországban. Alig értünk be Zágrábba, mindjárt jött egy, majd a piacon is, és sok helyen. Nagyon örültem neki, hogy ennyi elkötelezett keresztény szolgáló van az országban. Kedves, mosolygós nők voltak. Láthatóan megélték az igét: "Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel!"Régebben a református egyházban is szolgáltak diakonisszák, de feloszlatták a rendet 1945 után, és nem épült újjá a hálózat. Helyette szeretetszolgálat van.
Hadd zárjam a beszámolót egy kedves kis zágrábi templom képével. Ezt se láttuk belülről, mint ahogy a nagy székesegyházat sem, mert tatarozták. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése