Inzulin rezisztenciám és egyéb csökkenések

Egyszer régen Linda Dillow előadásán voltam egy konferencia központban. Már nem emlékszem, hogy mi volt a témája. Mivel általában feleségeknek ír, valami családi dolog lehetett. Arról is beszélt, hogy mennyit küszködik a súlyával. Egyáltalán nem értettem. Én minden szoptatás után könnyedén lefogytam, ki is alakult bennem egy kis lenézés a kövérekkel szemben. Persze-gondoltam,- nincs önuralmuk. Nem tudnak lemondani az élvezetekről! Aztán teltek múltak az évek. Kezdtek szűkek lenni a nadrágok, de a mérleg nem jelzett súlygyarapodást. Persze, hogy nem, mert elromlott. 65 kilóról felhíztam 76-ra. Már a 65 is sok volt a kezdeti 50 után, de még betudtam annak, hogy 7 gyerek után mégse nézhetek ki úgy, mint egy meszelő. Hát nem is úgy néztem ki! Kitelt az arcom, egyáltalán nem voltam ráncos 50 évesen sem. Viszont a vérnyomásom miatt le kellett volna adnom néhány kilót, de sehogy sem sikerült. Eddig mindig bevált az a módszer, hogy a fogyókúra első napján megettem három banánt, meg még valamit délután, a szervezet átállt lebontásra, legalább is szerintem, és hetente két kg lement. Tulajdonképpen lehet, hogy 65 alá is mentem volna, de a háziorvos sokallta a heti két kg. Ekkor visszavettem a koplalásból, és ott meg is állt. A klimax idején híztam aztán meg, de nem én tehetek róla, ugye, hanem az a fránya mérleg! A férjem csak nevetett, őt nem zavarta. Hallgatnom kellett volna rá. Amikor végre elindult lefelé hónapok múlva, akkor meg szánkóztunk egyet a domboldalon, és eltört a farkcsontom. Sokat kellett pihennem, visszajött az egész. A kevés evést nem sikerült megvalósítanom, mert este sokszor olyan éhes lettem, hogy legszívesebben kiürítettem volna a hűtőt. Egy új vérnyomáscsökkentő segített akkor, mert azzal meg tudtam állni, hogy ne egyek esténként. 70 kilóra fogytam le, sajnos nemcsak onnan jöttek le a zsírpárnák, ahonnan szerettem volna, ráncosodni kezdtem. A fogyás hatására viszont a vérnyomás csökkentőt félre tudtam tenni, akkor megint elindultak a kilók felfelé.  83 kilónál tartottam már, amikor eszembe jutott Schobert Norbi. Ötször kell enni naponta, ha valaki fogyni akar. Ez volt a hazaköltözésünk ideje is. Sokat cipekedtem, és visszament 76 kilóra, de ott megállt. Most meg a koleszterin lett sok a véremben, fogynom kellett volna megint. Nem ment. Egy ismerősöm viszont inzulin rezisztens lett. Utána néztem, hogy mi ez. Étkezési rohamok, szőrösödés, hízás, fogyás. Magamra ismertem. Kértem beutalót inzulin rezisztenciára, de a háziorvos a nőgyógyászhoz utalt. Ő viszont nem akart adni azzal az indokkal, hogy ennyi idősen már változik az emésztés. Lehet a kortól is a hirtelen éhségérzet. Végül rábeszéltem. Terheléses vércukor vizsgálatot végeztek, nem volt túl kellemes meginni egy pohár tömény cukros vizet. Volt olyan érzésem, hogy valójában ez olyan terhelés a szervezetnek, hogy ettől lesz valaki cukorbeteg. 😊 A háziorvos nem látott problémát a leleten, nem úgy a nőgyógyász! A diagnózis inzulin rezisztencia volt. A diéta ugyanaz, mint a cukrosoknak.  175 mg szénhidrátra utalt, 5-szöri étkezés stb. Kontroll egy év múlva. Kibírtam! És elkezdtem újra fogyni. Egy év alatt 8 kg ment le szép lassacskán. 

ÉS FÉLRETEHETTEM KÉT VÉRNYOMÁS CSÖKKENTŐT! Először az estit feleztem, de azt nyáron is szoktam. Ezután kis idővel olyan alacsony értékeket mértem, hogy el lehetett hagyni. Végül a reggeli plusz maradt el. Nemrég voltam újabb terheléses vizsgálaton, rendben vagyok. Újra ehetnék mindent, de nem akarok visszahízni. Marad az ötszöri étkezés, barna kenyér, sok zöldség, cukor alig. 

Gondoltam, megosztom veletek az élményeimet, hátha valaki más is magára ismer. 

Photo by Nathan Dumlao on Unsplash