2020. március 13., péntek

Nemzeti torta sütés nélkül


Évek óta készítek valami nemzeti színű ételt március 15-re. Össze is gyűjtöttem őket egy oldalra.  Az előző bejegyzés egy krémpohár, most pedig egy túrótorta követi. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ápoljuk hagyományainkat. Gazdagodunk általuk, sok jó dolgot megtanulhatunk az ősöktől. Például az ünneplést is.  Valamikor nem hajtottak ennyire az emberek. Lehet, hogy több órát dolgoztak hét közben, mint most, de vasárnap pihentek, télen pedig hét közben sem volt ennyi feladat. Sok helyen már szombaton előkészültek az ebédre, és vasárnap a család templomba ment. Csak a nagyon idősek és a fiatal édesanyák maradtak otthon, de létezett, legalább is református vidékeken, az egyházkelés szokása. Ezen a napon ment először istentiszteletre szülés után kb hat héttel az édesanya. Ez a szokás ma már nem él, de a nemzeti ünnepet, március 15-ét minden magyar területen megünneplik, pedig 172 év telt el azóta, és sokan a határon túl rekedtek. Mégse felejtjük el a hősöket, akik a szabadságért, függetlenségért harcoltak. Sok helyen a határon túl igazi lázadásnak számított kitenni a kokárdát, vagy akár piros, fehér virágot ültetni. Csonka-Magyarországon sem volt dicsőség a piros-fehér-zöld a gyermekkoromban. Volt ugyan ünneplés, de mindig egy kicsit "izzadság szagú". Ma már szabadon felvonulhatunk, tarthatunk megemlékezéseket, de mintha most már nem is hozna lázba senkit. A koronavírus miatt idén ráadásul még nem is lesznek akkora ünneplések, mint eddig. A szívünkben azért emlékezhetünk, és mondhatunk imádságokat hazánkért és magyar népünkért. 
Régen nem volt szokás ilyen nemzeti színű ételeket készíteni. Kossuth kiflit, Deák tortát, Petőfi rostélyost adtak asztalra, de főleg a polgári konyhákon. 
Nekem tetszik ez a fajta hazafias változat, amikor a zászlónk színét használjuk. A piros nem lett igazán jó, talán eperrel kellett volna. Majd jövőre.
Hozzávalók:
-alap
10 dkg keksz
5 dkg vaj
-túrós réteg
25 dkg túró
édesítő/cukor
fél dl joghurt
egy evőkanál búzadara
-zöld réteg
2 dl zöld üdítő
egy evőkanál zselatinpor
cukor
ételfesték
-fehér réteg
1.5 dl joghurt
0.5 dl zsíros tej/tejszín
édesítő/cukor
1 ek zselatinpor
-piros réteg
egy ek zselatinpor
kis cukor
ételfesték
-tejszínhab
Elkészítés:
A kekszet konyharuha közt klopfolóval apróra törjük. Összemorzsoljuk  a vajjal, és egy kis tortaforma aljára nyomkodjuk. A túrót simára keverjük a joghurttal, az édesítővel és a búzadarával, és a kekszes rétegre simítjuk. A zöld üdítőt kipezsegtetjük, belekeverjük a cukros zselatint, forralásig melegítjük, majd kis hűlés után ráöntjük. A fehér réteghez a hozzávalókat összekeverjük, forralásig hevítjük. Lehűtjük, de még dermedés előtt a zöld rétegre simítjuk. A piros réteghez a zselatint és a cukrot összekeverjük, hozzáadjuk a szörphöz, forralásig hevítjük, langyosra lehűtjük, és a tortára öntjük. A tortát tejszínhabbal díszítjük. Ötlet a csíkozáshoz  innen.

Bibliás elmélkedés:
Nemzettudat, hazaszeretet, önfeláldozás címmel egy gyönyörű igehirdetés hangzott el a Komáromi Református Egyházközségben Roboz Pétertől. Szeretettel ajánlom figyelmükbe Jézus mit mond ezekről az erényekről, és hogyan ad példát nekünk a gyakorlásában.

2 megjegyzés:

  1. Szép gondolatsor egy csodás kreálmány mellé...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, ötletes és finom dolgokat készítettél az ünnepre!
    Én is szoktam évek óta valamit kitalálni, de nálam idén elmaradt...

    VálaszTörlés