2019. június 4., kedd

Rebarbarás morzsasüti vagy nem

 Még sosem készítettem morzsasütit, de lehet, hogy most sem, mert összállítás után egyben maradt, pedig pontosan követtem teller-cake receptjét, aki Juditkától vette az ötletet, aki...
 Nem tudtam morzsázni, de az ízhatást ez nem rontotta el. Azt sem mondhatom, hogy kevesebb vaj kellene bele, hiszen a nagy elődök ennyit használtak fel. Megkésve bár, de elkezdtem keresni angol oldalakat. Van, ahol azt írják, hogy a gyümölcs megy alulra, és rá a tészta. Másutt nem, és mások az arányok is. Viszont mindenkinek morzsás, csak nekem nem. :(
Hozzávalók:
-tészta
10 dkg finomliszt
10 dkg zabpehely
4 evőkanál nádcukor
10 dkg vaj
csipet só
-töltelék
fél kg rebarbara tisztítás után
2 evőkanál nádcukor
egy marék mazsola (lemaradt a képről)

 Elkészítés:
A lisztet, a zabpelyhet, a sót, nádcukrot összekeverjük, és ujjbegyünkkel elmorzsoljuk benne a vajat. Én először késsel kis darabokra vágtam, hogy minél kevesebbet érje a kezem, majd az utasítással ellentétben összegyúrtam, mert nem morzsálódott. Lehet, hogy az volt a baj, hogy több ujjbegyet használtam a kelleténél. A felét a piteforma aljára helyeztem, rá a vékony szeletekre vágott rebarbarát, melyet összekevertem a cukorral és a mazsolával. Rá a maradék tésztát, és kb 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöttem. Kb fél óra. 

Lehet, hogy nem morzsasüti lett, hanem valami más, de nagyon finom lett, csak ajánlani tudom. 
És ha van valakinek ötlete, hogy mit rontottam el, akkor ne habozzon, csak írja meg.
U.I. Rájöttem tegnap., június 8-án. Nem 10 hanem 20 dkg vajat tettem bele. Így nem csoda, hogy nem morzsálódott.:)

4 megjegyzés:

  1. Az lehetett az ok, hogy sokáig értél hozzá kézzel. A legcélszerűbb aprítógéppel nagyon gyorsan összekeverni, kb. 1 perc alatt meg is van.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem a morzsasütit. :) Gyors mozdulatokkal kell dolgozni.

    VálaszTörlés
  3. Íz a lényeg:) Nem túl gyakran készítek morzsasütit de az előttem lévő hozzászólások már jelezték hogy mi lehetett a probléma!

    VálaszTörlés
  4. Ez egy fantasztikus rebarbarás morzsapitének tűnik... Lehet, hogy én így fogom megcsinálni.

    VálaszTörlés