2014. július 14., hétfő

Tökfőzelék


Nagyon szeretem a tökfőzeléket, de csak azóta fő egyenletesen, amióta rendes gyalut használok, és nem az uborkagyalu másik felét. Az is segített, hogy előre besóztam, de nem csavartam ki, az ecetet pedig már főzés közben beletettem. 1,2 kg volt a tök tisztítás után, hozzá 1 hagyma, kapor, és 1 pohár aludttej, vagy tejföl.
Mivel a tavalyi szárított kaporból még maradt, frisset meg elfelejtettem venni, és a kertben sem nőtt ki, így azt tettem bele. A hagymát apróra vágtam, egy kis vízzel feltettem főni, majd amikor forrt, akkor tettem bele a besózott tököt, kaprot. Még öntöttem hozzá vizet, de nem kell sok, mert a tök enged. Fedő alatt főztem, berántottam, hozzákevertem a tejfölt és kész. Tükörtojással, fasírttal, sült hússal esszük. Jó hozzá a fészkes tojás is. Recept holnap.





A kapor teatojásban van.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése