2021. május 3., hétfő

Töpörtyűs kelt csiga

 

Nagyon szeretjük a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyereket. Évek óta magam sütöm, és hozzá hasonlót se találok a boltokban. Igaz, hogy már nem is keresem. Azért meg lehetne unni, ha nem készítenék ugyanebből a tésztából mást is. Most éppen töpörtyűs csiga jutott az eszembe. A hentesünknél lehet kapni olcsón aprót, ami a rendes töpörtyűből kimarad, de pogácsába is nagyon megfelel. Nagyon jól esett uzsonnára egy kis házi joghurttal.



Hozzávalók:
450 g teljes kiőrlésű búzaliszt
50 g finomliszt
2 dkg élesztő
5 dl víz
1 teáskanál só
egy nagy marék apró töpörtyű
bors
Elkészítés:
Ebből a tésztából készül a csavart kenyér is, de újabban 50 g finomlisztet teszek hozzá, hogy kerek legyen a szám. A hozzávalókat egyszerűen fakanállal összekeverjük egy tálban, és egy éjszakára hűtőbe, vagy a konyhapultra tesszük. Az utóbbi esetben néhány óra alatt megkel, és lehet vele dolgozni. Pontos időt nem tudok mondani, kb kétszeresére kel. Akkor átgyúrjuk, újra kelesztjük, majd kilapogatjuk a kezünkkel, elterítjük rajta a töpörtyűt, megsózzuk, borsozzuk, akár más fűszert is tehetünk rá. Feltekerjük, ahogy a kakaós csigát szoktuk,  szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 10 perc várakozás után begyújtjuk a sütőt 250 fokra, és jól megvizezzük a csigákat, és ha felmelegedett a sütő, szép pirosra sütjük. Őszintén be kell vallanom, hogy a csigák többsége nem lett ilyen szép, mint a fenti, de ez senkit sem zavart.

Jó ropogós lett az alja.

"Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban."(Efezusiakhoz írt levél 4. rész 2. vers. Biblia)

2 megjegyzés:

  1. Szép nagy, guszta csigákat sütöttél, finomak lehetnek!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehetett, ezzel a különleges töltelékkel:)

    VálaszTörlés