2020. december 22., kedd

Vörösboros marharagu erdei gombával

 

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok!
Furcsa lesz ez az ünnep. A nagy rokoni találkozók helyett nagyon sok családnál, ahol idősek, betegek is vannak, csak néhány személy lesz együtt. Nálunk is. Azért megfőzöm a töltött káposztát kedden, megsütöm a répatortát és talán a diótortát is. Csak elviszik a gyerekek. Majd csak vége lesz ennek az időszaknak, és bepótoljuk. Vannak, akik hitetlenségnek gondolják ezt. -Nem hiszitek, hogy Isten meg tud védeni?- De hisszük, és azt is, hogy nekünk is van felelősségünk. Mindig van felelősségünk. Isten nem egy automata, hogy bedobunk egy imádságot, és kijön a kért dolog. 
Áldott ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak ezzel a marharaguval. Csak egy ötlet ünnep első napjára. Vagy máskor. 
Hozzávalók:
70 dkg marhalapocka vagy dagadó felkockázva
2 dl szárított erdei gomba
olaj
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kis répa
só, bors,  
mokkáskanál őrölt szerecsendió
5 szem borókabogyó
3-4 babérlevél
száraz vörösbor
2 dl tejszín
Elkészítés:
Az olajon megdinszteljük a felkockázott hagymákat, majd a sárgarépát is. Kicsit együtt pirítjuk, majd beletesszük a húst is. Amikor kifehéredett, akkor felöntjük annyi borral, amennyi bőven ellepi, fűszerezzük, és puhára főzzük. A végén adjuk hozzá a gombát, és addig főzzük, amíg megpuhul. ha elfövi a levét, pótoljuk. Tejszínnel gazdagítjuk. Zsemlegombóccal, rizzsel vagy főtt tésztával kínáljuk.



A háttérben stollen.

Jézus születése (inkarnáció)*

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.  

Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.  Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.  

És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,  és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: 
Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 
A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.  
*Isten emberré lett

7 megjegyzés:

  1. Szívemből szóltál Ani... békés, boldog ünnepet Nektek!

    VálaszTörlés
  2. Boldog, békés ünnepeket kívánok neked és egész családodnak!

    VálaszTörlés
  3. Zsuzsa, Verus! Viszont kívánom.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ani, nagyon szépen írtál! Nektek is áldott, békés ünnepet kívánok családod körében! Finomat főztél, nagyon guszta lett, biztos mindenkinek ízlik majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin, köszönöm. Ünnepek után újra "találkozunk".

      Törlés
  5. Kedves Ani, Istentől megáldott boldog, békés Karácsonyt kívánok Neked és családodnak!🎄

    VálaszTörlés