2020. május 11., hétfő

Kovászos töltött káposzta


 Van már néhány töltött káposzta a blogon. Nagyon szeretjük. A legjobb azért a hagyományos, de azért ez is nagyon ízlett. Alig várom, hogy megjelenjen az első új káposzta, és készíthessem a salátát vagy párolt káposztát. Valikánál láttam meg ezt a kovászolt káposzta receptet, amibe aztán töltött. Nosza, néhány nap múlva már nekem is ott állt az üveg az udvaron. A facebookon mutatta, hogy egész leveleket is kovászolt műanyag vödörben, de nekem nem volt. Az 5 literes üvegbe nem fértek bele a levelek, így a kerti szörpös tartályt fogtam be. Legközelebb leforrázom a leveleket, mert akkor összeesnek, és kisebb helyet foglalnak el. Így nagyon sok víz kellett bele. Az lenne az ideális, ha a levét mind fel lehetne használni. 
Hozzávalók:
1 nagy új káposzta
literenként 3 dkg só (evőkanál)
egy nagy marék kapor
tavalyi krumplidarabok
(hagyma, fokhagyma)
 Elkészítés:
A káposztát meleg vízben leveleire szedjük, a közepét apróra vágjuk. Az üveg aljára apró káposztát teszünk. Rá a kaprot, a krumplikat, majd a leveleket. Kapor és meleg víz, hogy ellepje. Leszorítjuk valamivel, mert egy darabig fent lebegnek a levelek. Én egy kis tányért tettem rá, és egy vízzel töltött befőttes üveggel nyomattam le. Szép, napos idő volt, négy nap alatt beérett, de éjszakára bevittem, és beburkoltam konyharuhával. 
Ilyen készen.
Persze kenyérszeletekkel is lehet, hiszen az az eredeti kovászos, de nekem az uborka sose sikerül úgy. Már ahhoz is krumplit használok. Szép, tiszta lesz a leve. Így gluténmentes is.
Kovászolt zöldségek
Töltött káposzta hozzávalók:
1 kg pulyka darált hús
20 dkg barna bulgur
mokkáskanál bors
mokkáskanál őrölt kömény
evőkanál őrölt piros paprika
Elkészítés: 
A húst összekeverjük a fűszerekkel és a bulgurral. A káposztát megormózzuk (a vastag erezetét levágjuk), egyenként beletöltjük a gombóccá formált húst. (fázisfotók itt: https://korsocska.blogspot.com/2014/01/toltott-kaposzta.html)
A fazék aljára apró káposztát teszünk, rá a takartat/töltöttet, és néhány levél nélkülit is, mert nálunk nem mindenki szereti. Újra apró, majd felöntjük a káposzta levével, és szép lassan főzzük egy órát. Másnap újra főzzük fél órát, hogy jól összeérjenek az ízek, és akkor lehet fogyasztani. Újabban gyakran veszek pulykahúst, mert olcsóbb, mint a sertés, és egészségesebb is. A hagyományos töltött káposztába nem szoktam sót tenni, mert általában elég savanyú a lé, de legutóbb nagyon nagyok voltak a töltelékek, és nem járta át a só. Így a férjem kérésére most megsóztam egy kicsit a húst. Kellett is annyi bele. 




4 megjegyzés:

  1. De jól néz ki a töltött káposztád! Egyszer én is savanyítottam az erkélyen, de én kenyérrel. Mi is szeretjük a pulykahúst, sokszor helyettesítem vele a sertést. Bulgurt szoktam használni, de töltelékbe még nem. Nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  2. Most aztán jól megkívántam ezt a töltött káposztát annyira guszta!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, Katalin. A bulgur hamarabb megfő, mint a rizs, és talán egészségesebb is. Várom a következő bulguros recepted.:)

    VálaszTörlés