2021. április 16., péntek

Mogyorós zabkeksz. Kicsit diétás, gluténmentes, tojásmentes

 

Zabkeksz sorozatunk következő epizódja kivételesen mogyoróval készült, és nagyon fincsi lett. Az összetevők garantálják a kicsit diétás jelleget, bár lehet, hogy nyugodtan írhatnám azt is, hogy diétás. Ahhoz viszont alighanem ki kellene számolni azt, hogy egy kekszben mennyi a szénhidrát, de háromfélét sütöttem, más-más súllyal. A harmadik nem látszik, kis golyókból nyomtam köröket a kekszpecsételő aljával.

Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
10 dkg zabpehelyliszt
10 dkg margarin
1 kávéskanál őrölt kardamom
fél kávéskanál őrölt fahéj
5 dkg mogyoró
csipet só
csapott evőkanál 1:4 édesítő
-máz
10 dkg étcsoki
1 evőkanál olaj

Elkészítés:
A mogyorót apróra vágjuk, és a száraz hozzávalókkal elkeverjük. Belemorzsoljuk a margarint, és kevés vízzel összegyúrjuk. Állni hagyjuk 10 percet. Ha nagyon morzsalékos lenne, akkor még adjunk hozzá vizet. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval köröket vágunk belőle.  Egy részét pedig négyzet alakúra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütjük. Ha kihűlt, olvasztott csokiba mártjuk, amit elkevertünk egy kis olajjal. 


Bibliás elmélkedés:
A karantén úgy köt gúzsba, hogy észre sem veszem, de másként állok a világhoz. Hiszem, hogy Isten meg tud őrizni a betegségtől, és azt is, hogyha elkapom, meg tud gyógyítani szövődmény nélkül. "De ha nem tenné is..."-vallom a babiloni ifjakkal, akik hitet tettek a Mindenható Isten mellett akkor, amikor ezzel a bizonyságtétellel az életükkel játszottak. De ha nem tenné is...hiszem, hogy te, Mindenható úr vagy a járvány felett is. De nagyon nehéz. Egy éve kell vigyáznunk. Egy éve nincsenek igazi családi összejövetelek. Egy év alatt nagyon sokat voltak zárva a templomok, és még mindig zárva vannak. Nézzük a neten, de ez nem ugyanaz. Legjobban ezen a területen az énekkar hiányzik.Nagyon szerettem a hétfői próbákat. Szinte kicserélve jöttem haza mindig. Igaza van Kodály Zoltánnak, amikor azt mondja, hogy:" Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek olyan régiói, ahova csak a zene világít be."
Mostanában gyakran hallgatok egy amerikai családot. Hat kisfiuk van, és mind énekel. Nagyon édesek itt is. Ez a dal arról szól, hogy ha a dolgok rosszul mennek körülöttünk, akkor nézzünk fel Jézusra. Ő megígérte, hogy velünk lesz dicsőségével és kegyelmével. (katt a képre!)
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek."
-mondja Jézus. (Máté evangéliuma 11. rész 28. vers)









3 megjegyzés: