2015. június 21., vasárnap

Töltött gomba


Verusnál láttam, és kis változtatásokkal készítettem el nem rég. Nem tettem bele paprikát például.
A zöldségesünknél mindig óriási gombákat lehet kapni. Úgy kell válogatni, hogy közepeseket találjak. Most viszont egészen aprók voltak, a boltban vettünk nyers dobozost. A kívánt nagyságtól ezek is elmaradtak, de az ízhatást nem zavarták.

Hozzávalók:
10 gombafej
20 dkg darált hús
1 kis fej hagyma
olaj
1 tojás, 
1 szelet kenyér
reszelt sajt
só, bors
vágott petrezselyem zöld
A hagymát kockára vágtam, megpirítottam egy kevés olajon, hozzáadtam a húst, kicsit együtt pirítottam, majd levettem a tűzről. Belekevertem a tojást, a kicsavart áztatott kenyeret, sóztam, borsoztam, beletettem a petrezselyem zöldet is. A gombát kikapartam, olajozott tepsibe tettem, megtöltöttem a masszával, még az elején megszórtam sajttal, mert a gomba levet enged, ebben a gőzben nem ég meg. A mikor elpárolog a víz, akkorra készül el a gomba, és a sajt rápirul.


2 megjegyzés:

  1. Szeretem a töltött gombát, bár így, darálthússal még nem készítettem. Eszembe sem jutott hússal tölteni, ezért köszönöm az ötletet. Nemrég készítettem én is, szalonnával és juhtúróval, fent is van a blogomon.

    VálaszTörlés
  2. Az ötlet, mint írtam is, nem az enyém, hanem Verusé, de jó ötlet. A juhtúrós is, majd megkeresem a blogodon.

    VálaszTörlés