2015. június 5., péntek

Húsgolyó szőlőlevélben. Töltike



Férjem édesanyja minden tavasszal készített, amikor még zsenge volt a szőlőlevél. Most viszont olvastam hogy később is készíthető, amikor már letelt a permetezés utáni várakozási idő. Hiszen a gyümölcsöket is, a szőlőt is megesszük.


Hozzávalók:
Töltelék:
30 dkg darált sertéshús, de birkából is készítik. 
7 dkg rizs
1 tojás
só, bors
köménymag
Sóskamártás:
30 dkg sóska, 
fél dl olaj
1 csapott evőkanál liszt
 1 dl tej
cukor

Elkészítés: 
A tölteléknek valót összegyúrjuk, majd a leforrázott szőlőlevelekbe töltjük pici gombóconként, mint a káposztát szokás. A végén a szárat beleszúrjuk a levélbe, hogy ne essen szét.
Gyengén sós vízbe tesszük a töltikéket, hogy majdnem ellepje, és addig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Közben 30 dkg sóskából mártást készítünk. Én úgy szoktam, hogy pici olajon megpárolom a leszárazott sóskaleveleket, szórok rá egy kevés lisztet, 1 dl tejjel felöntöm, és cukrot adok hozzá ízlés szerint. Ezzel főzöm egy kicsit, majd botmixerrel pépesítem. Amikor kész a töltike, hozzáöntöm a sóskát, és még 10-15 percig együtt főzöm őket. Tejföllel tálalom.


Bibliás elmélkedés: 
A termés zsengéjét Istennek kellett adni az Ószövetségben. A zsenge az első termés.  Abból indultak ki, hogy Istennek mindenből rész jár, mégpedig a legjobb rész, hiszen Neki köszönhetik a jó termést. Pedig alig várták, mégis oda kellett adni?
Szép elmélkedést találtam erről, megosztom Önökkel: 

6 megjegyzés:

  1. Én még nem készítettem szőlőlevélbe göngyölt húst, viszont egyszer Boszniában kaptunk hasonlót. Az finom volt, úgyhogy a tiéd is biztos nagyon finom, ahogy a képeket nézem!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves sorokat. A bosnyák töltike biztos nem sertésből készült, ők ezt nem eszik. Érdekelne a recept.

    VálaszTörlés
  3. Mindig mondogatom, hogy kipróbálom ezt a szölőleveles töltikét, de még nem vettem rá magam. Idén azt hiszem ideje lesz :)

    VálaszTörlés
  4. Hasonlót készítünk karalábélevélbe töltve és annak a főzelékével, vagy anélkül. :)) Zsuzsa

    VálaszTörlés
  5. Éppen most készítettem én is karalábéval. A napokban közzé teszem. Örülök, hogy benéztél.

    VálaszTörlés