2014. május 28., szerda

Minek nevezzelek?

Új kép. Zöldfűszerekkel
Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy nem áll távol tőlem egy kis humor. Éppen ezért eredetileg ezt a bejegyzést a gyíkhús címmel akartam ellátni, mivel egyik barátunknál ettünk először, és így becézték. Még arra is gondoltam, hogy a cikk alján látható gyíkocskát teszem a tetejére, de aztán meggondoltam magam. Még valaki elkezd sajnálni, hogy szegény tiszteletesék a sok gyerek miatt már nem is tudnak rendes ételt enni. Lám, gyíkra kényszerülnek. 
Valójában csirkemell csíkokból készül sűrű, sós palacsintatésztába forgatva amint a képen is látható. Borsot, őrölt köménymagot is szoktam tenni a tésztába. Először lisztbe forgatom, majd megmártom a masszában.









Ezen a képen inkább pocoknak néz ki, úgyhogy a következő alkalommal vékonyabbra vágtam. Ez látható a cikk elején.
Kipróbáltam, hogy hogyan lehetne zöld. Egy csokor petrezselyem zöldet tettem a masszába, és botmixerrel pépesítettem. Persze spenóttal is jó lett volna.
Háttérben egy "csiga szobor".



FELHÍVÁS!!!!!!!!!!
Várom a jó ötleteket, hogy minek nevezzem ezt az ételt.

Bibliás elmélkedés:
 A Biblia az Ószövetségben szigorúan tiltja egyes állatok fogyasztását. Krisztus halála és feltámadása után azonban már nem érvényesek ezek az előírások. 
Péter apostolnak egyszer álmában megjelent egy edény tele olyan állatokkal, amelyeket eredetileg Isten tisztátalannak nyilvánított, tehát nem volt szabad enni. Csúszó-mászó állatok is voltak az edényben, talán gyík is. Elvileg tehát ehetnénk, mint ahogy kígyót és békát is.
Pál apostol is így fogalmaz: "Mindent megehettek, amit a mészárszékben árulnak." (I.Korinthus 10.25)  De azért nem tudok róla, hogy a magyarok valaha is voltak olyan szegények, hogy gyíkot ettek volna. Nem tartozik a kultúránkhoz. Hála Istennek!
Viszont a fürge gyíkocskáról eszembe jutott egy értékes bibliai idézet: 
"Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra."(Jakab levele 1.9)
Gyors a hallásra: vagyis figyeljünk arra egész nap, hogy Isten mit akar nekünk mondani. Engednünk kell azt, hogy Ő irányítson.
Késedelmes 
- a szólásra: jól gondoljuk meg, mikor mit mondunk, nehogy megbántsunk valakit. Szavainkat Isten szűrőjén engedjük át ehhez.
- haragra: engedjük Istennek, hogy az Ő Szent Lelke irányítson bennünket, ne a pillanatnyi érzéseink. Negatív érzéseinket átadjuk Istennek, és kérjük Őt, hogy adjon helyettük szeretetet, hogy ne okozzunk fájdalmat a környezetünknek.

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép- a második rész.
    Nővérem is süti így a húst, palacsintatésztában, és nagyon finom. Nekem nem jött össze...Valamit nem jól tettem.
    A névkeresés is érdekes- felénk patkó alakúra sütik, így akár patkó is lehet a megnevezésben. vagy tovább lehet asszociálni.
    Üdv:)

    VálaszTörlés
  2. A patkóról nekem a mákos patkó jut az eszembe.

    VálaszTörlés
  3. Nekem az eldőlt kuglibábok képe rémlett fel, ezért javaslatom: "csirke kugli-figurák"
    Ilona

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de édes! Kicsit hosszú ugyan, de még mindig rövidebb, mint a csirkemellcsíkok bundában.

    VálaszTörlés