2022. augusztus 10., szerda

Vöröshagymakrém

 

Nem is volt mára tervbe véve. Aztán egyszer csak mégis nekiláttam, és nagyon könnyen elkészült. Már a fokhagymakrém is jó döntésnek bizonyult, remélem, ezt is jól fogom hasznosítani. Sok hagymát használok (szerintem), főzelékekbe, levesekbe nem kell majd tisztítani, csak venni egy kanálla. A só mennyiségét természetesen figyelembe kell venni. A fokhagymakrém megzöldült, pedig tettem bele citromsavat, úgyhogy most borkén mellett döntöttem. Kíváncsi vagyok milyen lesz, de nem fog kitartani télig persze.
Hozzávalók:
1 kg vöröshagyma tisztítva
20 dkg só
késhegynyi borkén

Elkészítés:
A hagymákat 8-10- felé vágjuk, és ledaráljuk, vagy botmixerrel pépesítjük. Én ez utóbbi mellett döntöttem. 760 g lett, ahhoz számítottam ki a sót. Összekevertem mindent és üvegbe töltöttem. Egy nagy és egy kisebb tormás tele. 




Bibliás elmélkedés:
Egészen jól megúsztam sírás nélkül, pedig rendszerint megkönnyezem a hagymavágást. Nemrég viszont megfigyeltem, hogy ha a kést az elején óvatosan oda-vissza mozgatom, akkor nem fröccsen fel a csípős leve. Lehet, hogy ez másoknak nem újdonság, de nekem ez a technika most sokat segített. Legalább 10 hagymát vágtam össze sikeresen.

65 éves vagyok, sok nehézséget megéltem, már kevés dolog tud meglepni, de azért még előfordul, hogy sírok néha. Persze örömömben is, mint pl a fiunk esküvőjén, vagy az unokák születésekor. Néha bánatomban is. Nem mindenben alakult úgy az életünk, ahogy elképzeltük, és néha, amikor felébredek hajnalban, és a nappaliban elpanaszolom Istennek azt, ami éppen fáj. Csak csendben, hogy senki ne hallja meg, de azért néha Évi megkérdezi utána nappal, hogy nincs semmi baj? Nincs. Ez igaz is, mert olyan jól meg tudok könnyebbülni, ha elmondom a fájdalmamat imádságban. Néha eszembe jut egy-egy bátorító igevers, amitől megnyugszom, és reménységet kapok, vagy egy bibliai igeszakasz, ami éppen a jelen helyzetre illik. Tanácsot, útmutatást kapok belőle. 

Mostanában leggyakrabban ez az Ige szól:

"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4.6-7.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése