2022. augusztus 22., hétfő

Zelleres-tejfölös tök

Már van egy hasonló recept a blogon, csak krémsajttal.  Most csak tejfölt adtam hozzá, és így is nagyon finom volt. Annyira örülök, hogy a férjem szereti a zöldségeket. Tanítani kellene házasság előkészítő beszélgetéseken, ahogy el van ragadtatva a tökfőzeléktől vagy éppen a rakott keltől. Nagyon szívesen megeszi a vegyes salátákat is. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért lett cukorbeteg. Vagy nagyon is értem, mert azért a habos, csokis sütiket is nagyon szerette. Ez ügyben most változtatások vannak, de azért jókat eszünk így is. Dárius király például nem ismerhette a legtöbb ételünket, gondolom,  mégse panaszkodott az ellátásra.

Hozzávalók:
1 kg zsenge spárgatök
2 közepes vöröshagyma
1 evőkanál vágott zellerlevél
1 zellergumó
2-3 evőkanál tejföl
1 ek vágott zellerlevél
só, bors
olívaolaj

Elkészítés:
A hagymát megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és megpároljuk az olajon. A zellert kis kockákra vágjuk, és néhány perc múlva a levelekkel együtt belekeverjük. A tököt megmossuk, és héjastul, belestül kockára vágjuk. A hagymához adjuk, és kicsit együtt sütjük. Sózzuk, borsozzuk.  Együtt pároljuk addig, amíg roppanósra nem sülnek. Végül elkeverjük benne a tejfölt és rotyogtatjuk együtt néhány percig. Az eredeti receptben a tököt előbb sütötték, mint a zellert, de én fordítottam a sorrenden, mert így jobban összesülnek. 

A képen sült tarjával
Bibliás elmélkedésért katt a kék szövegre: Krémsajtos tök

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ha valaki szereti a zöldségeket, pláne ha oda kell figyelni hogy mit szabad megenni, és mit nem. Mi is mindenféle zöldséget szeretünk, ha lehet beiktatjuk az étrendünkbe.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és nagyon guszta a sülted a zsenge tökkel 😊.

    VálaszTörlés