2019. január 16., szerda

Gluténmentes diótorta citromkrémmel 2. Cukortakarékos

 Sütivasárnap volt a gyülekezetben. Nagy lelkesedéssel készültünk. Ez már a második ilyen alkalom, mióta ide kerültünk. Múltkor csak bodzaszörpöt vittem, most viszont mindenképpen szerettem volna én is kivenni a részemet a vendéglátásból. Jó lehetőség ez arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást, az újonnan érkezőket pedig oldottabb légkörben tudjuk megismertetni a közösséggel istentisztelet után.
Ha tél, akkor nálunk a diótorta a nyerő. Diókrémmel, vagy esetleg diókrémmel. A citromkrémest kicsit hűvös távolságtartással kezeli a család, én viszont rajongok érte. Szerintem üdítően hat a dió telt, komoly íze mellett a citrom frissessége, derűje. Általában gluténmentesre készítem, de a legutóbbi diótortába tettem egy evőkanál búzalisztet és sütőport, hogy magasabb legyen.  Ez csupasz torta lett az új divat szerint. Egyszer szilvalekvárral töltöttem.
Na, szóval most ezt a tortát vittem. Formabontó módon szögletes. Különben mindig van egy kis változtatás, de a végeredmény mégis ugyanaz.
Hozzávalók:
-tészta:
6 tojás
15 dkg darált dió
1 evőkanál rum
2 ek Sorbitum édesítőszer
2 ek cukor
1/5 csomag sütőpor
1 ek rizsliszt
-krém:
2 csomag tejszínízű pudingpor
1 ek Sorbitum édesítőszer
1 ek cukor
Süssina édesítőszer
6 dl tej
1 citrom leve
10 dkg margarin
Elkészítés:
A tojások fehérjét habbá verjük, hozzáadjuk az édesítőszert és a cukrot, majd egyenként a sárgáját is. Végül a rumot. A rizslisztben elkeverjük a sütőport, hozzáadjuk a dióhoz, és az egészet óvatosan beleforgatjuk a habba. Egy kisebb tepsit kibélelünk sütőpapírral, és beleöntjük a masszát. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 10 perc múlva mérsékeljük a hőfokot. Tűpróbáig sütjük. Rácson lehúzzuk róla a papírt, ha kihűlt ketté vágjuk, megtöltjük és lekenjük a krémmel. Ehhez a cukrot és a pudingport összekeverjük, és hozzáadjuk a felforrt tejhez, még főzzük egy kicsit, hogy sűrűsödjön.  A margarint kikeverjük az édesítőszerrel, és kis adagokban belekeverjük a citromlét, majd a többi krémmel összekeverjük. Kevés darált diót még szórhatunk rá a tortára. Az ízét még javíthatjuk édesítővel.
Több gluténmentes diótorta recept:
Gluténmentes diótorta
Gluténmentes diótorta citromkrémmel
Őszies diótorta
Gluténmentes diótorta 4
Diókrémes diótorta (rizsliszttel gl. mentes lenne)





Bibliás elmélkedés:
"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János evangéliuma 13.rész 35.vers)
Jézus halála után nagyon hamar üldözni kezdték a keresztényeket. Jött a támadás belülről, a zsidó vallási vezetőktől, és kívülről, a római megszállóktól is. Az első csoport megkérdőjelezte Jézus messiási voltát, ez által őt csalónak, követőit pedig istenkáromlónak tartották. A rómaiak sokistenhívők voltak, a császáraik is istennek tartották magukat, és elvárták a hódolatot. A keresztények viszont csak a Teremtő Istent tisztelték. Ebben a légkörben azt gondolná az ember, hogy hamar szétszélednek, megfutamodnak. Kezdetben így is történt. A kereszt alatt csak egy tanítvány jelent meg, de amikor megkapták a Szent Lelket, akkor bátor hitvallók lettek. Mégsem a Jézusról szóló tanítás miatt csatlakoztak olyan sokan, hanem azért, mert látták, hogy "ezek a keresztények mennyire szeretik egymást". Nem végeztek abortuszt, és nem volt köztük éhező. Az özvegyeket és árvákat segítették, figyeltek egymásra. Volt mondanivalójuk mindenki számára. A szolgákat uruk iránti engedelmességre és becsületes munkára buzdították. A gazdagokat arra, hogy ne sanyargassák a szolgákat. A családtagokat figyelmeztették az egymás iránti szeretetre, áldozathozatalra. Mindenkit arra, hogy tisztelje a felsőbbséget, és legyen jó állampolgár.
Az acsarkodó, egymást kihasználó, az ígéreteket megszegő emberek nem tudnak követőket gyűjteni. Azok viszont, akik Jézus nyomán szeretettel, megértéssel fordulnak mások felé, hitelesen képviselik az ügyet, bármi legyen is az, vonzóvá tudják azt tenni.
Jézus így fogalmaz erről: "Én pedig, ha felemeltetem, magamhoz vonzok mindenkit."
(János evangéliuma 12.rész 32. vers)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett ez a tortád tetszik ! Citromkrém nekem is kedvencem:)

    VálaszTörlés
  2. Biztos finom a tortád! A diótortát mi is nagyon szeretjük!
    Ani, mióta vagytok ebben a gyülekezetben?

    VálaszTörlés
  3. December eleje óta. https://korsocska.blogspot.com/2018/12/lencsefasirt-buek-2019.html

    VálaszTörlés