2015. augusztus 25., kedd

Mustáros meggyes csirkeszárnyak



Különleges erdélyi mustáros meggybefőttet készítettem júliusban. A recept itt olvasható. Húsok mellé ajánlja a szakácskönyv, de másként próbálkoztam. 
Hozzávalók: 
1 fél literes mustáros meggybefőtt
1 kg csirkeszárny
só, 2 dkg vaj
Elkészítés:
A húst gyengén megsóztam, kicsit állni hagytam, 



 majd egy kivajazott jénai tál aljára helyeztem, és a befőttlevet aláöntöttem. Vajdarabkákkal megszórtam és rátettem a fedelét.






Hideg sütőbe  tettem. 150 fokon kezdtem el párolni, amikor kezdett puhulni a hús, akkor levettem a tetejét, és pirosra sütöttem. (Kevesebb lé is elég lett volna.)





Bibliás elmélkedés: 
A Szeptemberi csirkesült volt az első bejegyzésem a blogban. A bibliás elmélkedése egészen ide illik, mert a mustár és a meggy is szokatlan párosítás, mint az alma és a hagyma, de idővel összeérnek az ízek, és szépen harmonizálnak egymással. Ezt írtam akkor:
Az alma hagymával szokatlan párosításnak tűnik, de néha Isten is így tesz velünk. Két teljesen különböző egyéniséget eggyé szerkeszt a házasságban. Ha hűségesek lesznek Jézus Krisztushoz, akkor a kapcsolat megmarad és harmonikus is lehet. "...lesznek ketten egy test." (I. Mózes 2.24)
Csak ennyi volt, pedig ez a néhány mondat komoly kiegészítésre szorul.
-Mit is jelent hűségesnek lenni Jézus Krisztushoz? 
Azt, hogy hallgatjuk a tanítását az istentiszteleten, olvassuk a Bibliát, és megtartjuk. Meg-éljük a megértett Igét.
-Mit jelent az, hogy "lesznek ketten egy test"?
Azt jelenti, hogy leválunk a szüleinkről, ragaszkodnunk egymáshoz, és a párunk kedvét keressük, nem pedig önző módon akarjuk őt kihasználni.
-Kicsoda Jézus Krisztus? Isten Fia, Megváltó

Dr. Pálhegyi Ferenc Keresztyén házasság című könyvéből idézek néhány gondolatot:
Akármilyen "szelek" támadják házasságunk épületét, tudnunk kell:
1. Isten adott minket egymásnak.
2. A párom a hibáival együtt is Isten tökéletes ajándéka.
3. A párom hibái - Isten eszközei az én javamra (Római levél 8.28). Kellemetlen smirgli, amivel Isten csiszol engem, hogy tökéletesebb legyek.
4. Ezért hálával tartozom Istennek a párom kellemes és kellemetlen tulajdonságaiért.


Isten tudta, mit csinál, amikor a feleségedet (férjedet) melléd adta. Nem tévedett, biztos lehetsz benne. ha pedig az Ő akaratát figyelmen kívül hagyva választottál társat, most talán szenveded a következményeit, de még így is tudhatod, Isten szeret téged annyira, hogy "nem hagy erődön felül kísérteni (1. Korinthus 10.13), ezért engedte meg, hogy házasságot köss azzal, aki most a házastársad. Ha a párodat csúf hernyónak látod, gondolj arra, hogy benne rejlik a lepkévé válás lehetősége. Mintha ezt mondaná: "Légy türelmes hozzám, Isten még nem fejezett be engem."(Kálvin Kiadó Budapest 63-64.oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése