2019. május 6., hétfő

Baconbe tekert spárga

A spárga valamikor csak a nagyurak asztalára került. Most már könnyebb hozzájutni, de az ára még mindig borsos. Azért egy kis kóstolót megengedtünk magunknak. Két félét lehet kapni általában. A fehér a föld alatt nő, és könnyen fásodik, ezért mindig meg kell hámozni, és letörni a végét addig, amíg kemény. A zöld a föld felett fejlődik, és általában zsenge, de én most meghámoztam, mert elég nagyoknak találtam, és idén többet valószínűleg nem veszek. Legyen finom!
Az elkészítése roppant egyszerű:
A meghámozott és megmosott spárgarudakat baconbe kell tekerni, és egy kiolajozott tepsibe fektetni. Fűszerezni felesleges, csak a fejét kell kicsit átkenni olajjal, ahol nem éri a bacon. Én egy rövid időre tettem rá alufóliát, de el is maradhat. 200 fokon sült. 


 Bibliás elmélkedés:
A spárga vagy kötél vagy fonál ebben a mondatban szerepel a Bibliában,  amelyet esküvőkön szoktak idézni: 
"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik felemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek, de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar." (Prédikátor könyve 4. 9-12) (A régi fordítás a fonál helyén kötelet ír.) 
Végig két személyről van szó a szövegben, a végén mégis hármas fonalat említ, mert Istenre utal. Ha Ő van jelen egy kapcsolatban, ha a házasfelek az Ő áldását kérik, akkor nehezebben jut válságba, mert a hármas fonál még akkor is egyben marad, ha az egyik szál megsérül. Ezért lenne fontos, hogy a fiatalok imádkozva keressenek társat, együtt imádkozva éljék már az együtt járás időszakát is. Ezért fontos a templomi esküvő, melyet jegyesoktatás (házasságra felkészítő beszélgetéssor) előz meg, ahol a pár megismeri Isten útját, védelmét a házasságban, majd az Ő áldásával indulnak el a közös életbe. 
Ha lesznek is problémák, mert lesznek, Isten segít megoldani:

"Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem." (Zsoltárok 50.15)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése