2014. április 27., vasárnap

Gulyás. Marha. Jó.


Németországban jártunk. Kedden egész nap mentünk, szerdán egész nap jöttünk. Fiunk ott töltött 7 hónapot mint gyakornok egy keresztyén alapítványnál. Szerettem volna látni, hogy milyen környezetben volt, ezért érte mentem én is. Nem is bántam meg. 
Gyönyörű tájakat láttunk. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a fák az akác-nyárfa összetételről fenyő-nyírfa kombinációra váltottak ahogy haladtunk észak felé. 
Ami az út gasztronómiai vonatkozását illeti, a következőket kell megjegyeznem:

1. Láttam 4 fácánt, 3 őzet, 3 tehéncsordát (egyik Holstein fríz), és egy ménest is.

2. Bárki az én helyemben arra készült volna, hogy ha már ott van Berlintől 20 km-re, akkor megkóstol valami finom német kaját: csülköt, kolbászt, káposztát. Nem lehet zokon venni tőlem, hogy én is erre vágytam. Kisfiam kérdezte is, hogy mit szeretnék. 
Igen ám, de egyszer csak a családi közbeszédben megjelent egy új motívum: a fiú főnöke már 8 éve nem járt Magyarországon, és nagyon ízlett neki a gulyás. Ha elég óvatos lettem volna, akkor valami olyat mondok erre, hogy bizony, jó is az. Ha legközelebb erre jár, kipróbálhatja. Vagy azt, hogy ha már eddig kibírta nélküle, akkor a hátralévő körülbelül 50 évben bizonyára jól meglesz nélküle. Ehelyett azonban hagytam, hogy a dolgok a maguk ütemében fejlődjenek tovább egészen addig, amíg a parókia konyhája kivonult, és ÉN vittem még a lepörkölt húst is a leveshez. 
Ezen kívül a zöldséget, krumplit, zellerlevelet, a tojást, sőt még a köménymagot is. Ki tudja ugyanis, hogy ezek a szegény németek ott a volt DDR-ben ismerik-e egyáltalán ezt a fűszert.

 A szlovák-magyar határátkelőnél jutott eszembe, hogy otthon felejtettem a nokedliszaggatót, de aztán megoldottam a feladatot egy nagy lyukú zöldségreszelővel. Hiába: Nincs probléma, csak kihívás!
Valahol Csehországban döbbentem rá, hogy nem emeltem meg a lábas fedelét, amikor betettem a hűtőtáskába, lehet, hogy a sonkalevet hoztam el? De úgy se lett volna jobb a helyzet, mert akkor savanyú krumplilevest főzhettem volna. 
Aztán kiderült, hogy a répa, a karalábé és a zellergumó is lemaradt a csomagolásnál. Csak a petrezselyemgyökér került be a zacskóba, de fogalmam sincs hogyan, amikor együtt volt az összes. Répát kaptam a főnök feleségétől, így legalább nemzetközivé lett a gulyásom. 

Hozzávalók:
Fél kg marhalábszár vagy más, jó minőségű pörkölt hús
1 kis hagyma
1-2 evőkanál őrölt piros paprika
olaj, só
10 szem köménymag
1 szál gyökér, súlyra feleannyi zellergumó és karalábé
2 szál répa, 
 3-4 szem krumpli
2 tojás, liszt

Elkészítés:
Érdemes 1 kg húst megfőzni, de csak fél kell a levesbe.
A hagymát kockára vágjuk, az olajon megpirítjuk. Levesszük a tűzről, és rászórjuk a paprikát. Azonnal felengedjük egy pohár vízzel, és beletesszük a kockára vágott húst. Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje, sózzuk, és addig főzzük, amíg megpuhul. Egy pici paradicsomot, és zöldpaprikát is elbír, de nem fontos.
Ha már majdnem megpuhult a hús, akkor felengedjük vízzel, beletesszük a karikára vágott zöldségeket, a köménymagot, később a kockára vágott krumplit és legvégül a zellerlevelet. Ekkor kerül bele a 2 tojásból készült nokedli is. 
Hát úgy ették, hogy öröm volt nézni! A gyerekeik viszont szinte csak a magyar kenyeret kérték, annyira ízlett nekik. Mert hogy azt is vittem, nehogy elrontsuk már ezt a jó kis magyar ételt holmi német lisztneművel. 
Az igazsághoz tartozik még az is, hogy az eredeti gulyásban csak hús, paprika, és krumpli van. Az enyém a háziasszonyi változat.

Bibliás elmélkedés:
"Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel...!" (Zsoltárok 100.2)"
A teljes hitetlenségből fokozatosan tértem meg. Először csak azt ismertem fel, hogy van Isten, aki a világot teremtette. Logikai úton kizártam az evolúciót, de a sok szenvedés láttán arra gondoltam, hogy bizonyára kivonult a világból. Velem egészen biztosan nem törődik. Aztán megláttam, hogy igenis törődik, nagyon szeret, csak én nem törődöm vele. Fokozatosan haladtam előre: elkezdtem imádkozni, Bibliát olvasni, de nem tartottam fontosnak a templomba járást: Tudok én otthon is imádkozni!- mondtam. Mégis elmentem egyszer istentiszteletre, és ott meghallottam Isten hangját. Egészen közvetlenül szólt hozzám az igehirdetésen keresztül. Azóta nem maradok el. Nemcsak hallgatom az Igét, hanem igyekszem segíteni is a gyülekezeti munkában. A férjemet is elhívta Isten, hogy lelkész legyen. Isten ugyanis mindenkitől elvárja, hogy azzal a képességgel, amit kapott, segítsen egy bibliahű gyülekezetben. A fiunk is egy ilyen szolgáló időre ment ki Németországba. Itthon is segít egy táborban, mert hát nem elég csak otthon imádkozni, Isten mások felé fordít, és ebben rejti el az örömünket. Nem véletlen, hogy a fenti zsoltár vers így folytatódik: "...menjetek eléje vigassággal!".
Nagyon szép cikk van erről "Hogyan lehetnénk boldogabbak?" címmel itt



5 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy segítettél idetalálnom:)

    VálaszTörlés
  2. Így most már tudom, ki az új olvasóm! Isten hozott!

    VálaszTörlés
  3. :) Köszönjük, egyből ketten vagyunk.

    VálaszTörlés