Császármorzsa

 

Éva nemrég tett közzé egy császármorzsa receptet. Nehéz lesz elhinni, hogy nem az adta az ötletet, de nem. Még előtte elkészült, csak most mutatom. Nem is tőle, bár biztos az is finom, hanem innen okosodtam, mivel életemben csak egyszer készítettem, és akkor se sikerült, de nem tudom, hogy miért. Olyan egyszerű, de se anyukám, se anyósom nem ismerte, így soha nem láttam, hogyan készül. Valószínűleg a menzák valamelyikén ettem, és most eszembe jutott. 

A desszert osztrák eredetű. Másik neve smarni, osztrákéknál Kaiserschmarrn. Egyesek szerint Sissi udvari szakácsa készítette a császári pár részére, mások szerint Ferenc József találmánya. Ausztriában liszttel készítik, a darás változat neve inkább daramorzsa. Mi, magyarok azonban búzadarát használunk, és császármorzsának hívjuk. Szeged környékén cicvara vagy csicsvara néven ismerik. 

Hozzávalók: 

2,5 dl teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt

2,5 dl búzadara

5 dl tej

4 tojás

1 teáskanál reszelt citromhéj

1 evőkanál vaníliaaroma

5 dkg vaj

1-2 evőkanál 1:4 édesítő

Elkészítés:

A lisztet és a búzadarát összekeverjük a tejjel, és fél órára a hűtőbe tesszük. A tojások sárgáját kikeverjük az édesítővel, és a búzadarás keverékhez adjuk. A tojásfehérjét felverjük habnak, és beleforgatjuk.

Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, majd a masszát beleöntjük. Amikor az alja már megpirult, akkor egy lapáttal elkezdjük forgatni, darabolni. Addig sütjük, daraboljuk, amíg morzsás nem lesz, és teljesen átsül. Porított édesítővel vagy lekvárral tálaljuk. Legjobban a sárgabaracklekvár illik hozzá. Szerintem legalábbis.

Bibliás elmélkedés:

Szóval a desszert valahogy kötődik a császárhoz, bár ha a mai rafinált süteménykölteményeket ismerték volna, akkor biztosan nem ragaszkodnak ehhez, mert, valljuk meg, eléggé egyszerűen elkészíthető. De nagyon finom. 

Szabad-e adót fizetni?

Ferenc József sokáig nem tartozott a kedvenc uralkodóink közé. A kiegyezés után mérséklődött az iránta érzett utálat, de nekem most nem ő, hanem egy Bibliában szereplő történet jutott az eszembe. "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené."-mondta Jézus, amikor megkísértették a farizeusok. Már régóta el akarták tenni láb alól, mert szerintük megszegte a törvényt, és különben is rámutatott a bűneikre, hogy mennyire pénzsóvárok, és hatalom mániások. Mutattak egy akkor használatos pénzérmét, amelyen a császár képe volt, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e adót fizetni. Ugyanis a császár elismerését jelentette, ha valaki adót fizetett. A római császárok viszont isteni elismerés igényével jelentkeztek. 

"Na, Jézus, most mit mondasz?"

-gondolhatták.  Biztosak voltak abban, hogy nem tud jól válaszolni, de Őt nem lehetett zavarba hozni. Olyan választ adott, amelyre nem számítottak, és el kellett hallgatniuk. 

"Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené."Máté 22,15-22.

Ez most is így van. Az adót az államnak be kell fizetnünk, és a hívőktől Isten elvárja a pénzügyi támogatást. A bérmáltak, konfirmáltak erre fogadalmat is tesznek, csak aztán valahogy elfelejtik. pedig isten a jókedvű adakozót szereti és gazdagon megáldja. 

Ezt sokszor mi is megtapasztaltuk . Voltak nagyon nehéz éveink, amikor a gyerekek kicsik voltak, és nem dolgoztam. A férjem vállalkozóként dolgozott, de mindig bevallott minden jövedelmet, nem minimálbért, mint sokan, aztán bajban vannak nyugdíj után, mert nagyon keveset kapnak. Adjátok meg a császárnak...

Ez az igerész is illik ide: 

„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, mégis szűkölködik. A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” Példabeszédek 11:24-25