2019. augusztus 9., péntek

Sertéssült fűszerkeverék

 Kiváló fűszerkeveréket készíthetünk otthon is, de legalább egy pácot, hogy ne kelljen a boltban vásárolni az E-számokkal, tehát adalékanyagokkal, vegyszerekkel telepakolt fűszersókat.
Már van három fűszerkeverék a blogon: provance-i, chillis, gyros . Készült egy mexikói is, de nem találom a képeit, majd pótlom. Most a sertéssülttel jövök. Ez inkább pác, mivel van benne zsiradék, de anélkül fűszerkeverék és sokáig eláll.
Hozzávalók:
1 lapos evőkanál Himalája só
1 evőkanál zsír
fél mokkáskanál őrölt színes bors
1 mokkáskanál őrölt kömény
fél mokkáskanál majoránna
2 gerezd fokhagyma megszárítva, őrölve
1 teáskanál őrölt piros paprika

Elkészítés:
A száraz hozzávalókat alaposan elkeverjük, majd hozzáadjuk a zsírt (vagy olajat). Ezzel jól bekenjük a húsunkat, és egy éjjel, de legalább egy-két óráig állni hagyjuk a hűtőben. A sütőt előmelegítjük 250 fokra, megkenjük zsírral a tepsit, belehelyezzük a húst, meglocsoljuk egy kis borral, és addig sütjük ezen a hőfokon, amíg gyöngyözni nem kezd. Akkor mérsékeljük 180 fokra, és pirosra sütjük. Néha meglocsoljuk a levével. 
Ha gyorsan kell a fűszer, akkor a fokhagymát reszelve is használhatjuk. 
A hús, amit sütöttem vele, 1 kg  bőrös malac hasaalja.
A képen krémsajtos tök és sült zöldség volt a köret csigatészta nélkül. Kedves vendégeinknek is nagyon ízlett.


2 megjegyzés:

  1. Igen, a házi fűszerkeverékekben biztos nincs semmi káros adalék, és ízlésünk szerint állíthatjuk össze az ízeket.

    VálaszTörlés