2019. február 26., kedd

Tápiókagyöngypuding narancszselével

Hozzávalók:
20 dkg tápiókagyöngy
6 dl tej
3 dl kókusztej
csipet só
3 evőkanál cukor
2 narancs
2 evőkanál cukjor
1 kiskanál zselatinpor
Elkészítés:
A tápiókagyöngyöt egy zománcozott lábasba tesszük, és annyi vizet öntünk rá,  amennyi ellepi. 10 perc múlva hozzáöntjük a tejet, a sót, és lassú tűzön, időnként kevergetve addig főzzük, amíg átlásztóak lesznek a gyöngyök. Ez is kb 10 perc. Akkor hozzáöntjük a kókusztejet és a cukrot, még egyet keverünk rajta, és kész. Poharakba szedjük, és ha kihűlt, ráöntjük a narancszselét. Ehhez kicsavarjuk a narancsokat, a rostos részt is felhasználjuk, botmixerrel pépesítjük. A zselatint összekeverjük a cukorral, hozzáadjuk, és forralásig hevítjük. Elosztjuk a pudingok tetején.
Recept Sebestyén Ildikótól. Apróbb változtatásokkal.
Bibliás elmélkedés:
A Biblia szerint a mennyország kapui gyöngyből lesznek. Ezt persze nem szó szerint kell érteni, hiszen az utcák meg aranyból állnak, de ez sem igazi arany. A Jelenések könyve ír erről, ott pedig a korai keresztyéneknek kicsit képes beszédeket használva fogalmazták meg az üzeneteket. Mégis miért éppen gyöngy? Jézus azt mondta, hogy 
"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám (Isten) házában sok lakóhely van... Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek...hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." (János evangéliuma 14. rész 1-3) 
Ő tehát várja az övéit a mennyben. Sokan úgy gondolják, és én is így voltam egy ideig, hogy mivel jók vagyunk, majd lesz ott helyünk. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem is vagyok olyan jó, vannak bizony bűneim, mulasztásaim. Sok mindent gondolok, teszek, mondok, ami nem tetszik Istennek. Akkor meg azon kezdtem el aggódni, hogy mi lesz velem. A mennyben nem lesz bűn, Isten jelenléte ezt kizárja. Akkor mi lesz a tegnapi veszekedés, a be nem tartott ígéretek, és más hiányosságaim miatt? Végül rá kellett jönnöm, hogy
-Isten szeret engem
-bűneim miatt ugyan nem juthatnék a mennybe,
-de készített egy csodálatos megoldást Jézus Krisztusban, aki magára vállalta  a bűneim büntetését a kereszten. 
-tehát nem a magam érdemeiért, hanem kegyelemből mégiscsak ott leszek vele
-ráadásul ez a mennyország nem csak egy hely, ahová majd halálunk után juthatunk, hanem valójában Isten jelenléte az életünkben. 
És akkor miért gyöngy a kapu? Azért, mert a gyöngykagyló sokat izzad, küszködik, amíg ez a gyönyörűség létrejön. Nekünk sem abból áll a mennybe jutás, amit sok új egyház hirdet,  hogy elmondunk egy imádságot, aztán már be is jutottunk a mennybe. Meg kell ismerni Istent, sokat kell Bibliát olvasni, imádkozni, és várni a hívására. 
Egy szép dal a mennyről:




2 megjegyzés:

  1. Ismét szépséges mindkettő, a testi és lelki táplálék egyaránt.

    VálaszTörlés
  2. Szépen megfogalmaztad Ani, hogy legfontosabb Isten jelenléte az életünkben. :)
    Sajnos a mi ételallergiánkhoz ez a recept nem passzol, de jól néz ki! :)

    VálaszTörlés