2016. április 2., szombat

Áfonyás koszorú kávéhoz


Jó nagy adag lekváros buktát sütöttem délelőtt. A szokásos kelt tésztából készítettem. Aztán gondoltam egyet, kiszakítottam belőle egy kis darabot, hogy régi tervemet megvalósítsam. Több gasztromagazinban is láttam már. Főleg karácsonyra ajánlják, de nem hiszem, hogy van szezonja. Mivel ilyen hirtelen alakult, nincsenek fázisfotók. 
A tésztából téglalapot nyújtottam, megkentem olajjal, és megszórtam vaniliás cukorral, rákerült az áfonya és a szeletelt mandula is. Hosszában feltekertem jó szorosra, majd szintén hosszában ketté vágtam. Összefontam, és koszorút formáztam belőle. Megkentem cukros tejjel. A többivel együtt sütöttem. 




Bibliás elmélkedés
Istennek nincs kezdete és vége, Úgy tanítjuk a gyerekeknek, hogy öröktől örökké való. Mindig volt és mindig lesz. 
Mint a körnél. nem tudom, hogy hol van az eleje, és hol van a vége. 

Véges képzeletünkkel el sem tudjuk képzelni, mert számunkra mindig van idő. Nála nincs. Számára egyszerre létezik és történik minden. Ráadásul két féle időt használ: az egyik a kronosz, a mérhető idő. 
"2 óra van! Gyertek kávézni!"
A másik a kairosz, a rendelt idő. A Wikipédia nagyon jól magyarázza. Isten elkészít valamit a számunkra, meg kell ragadnunk akkor, amikor elénk tárja, mert különben elveszítjük. A Márk 1,15-ben így szól Isten: "Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa, térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." Az üdvösséges hit Isten ajándéka, csak meghatározott időben vehetjük el. Ez a kairosz. Mindenképpen a Biblián keresztül hív az országába, a mennybe. Vagy olvasás vagy igehirdetés által.

E hely Istennek háza és a mennyország kapuja. - olvashatjuk sok templom falán.

Rajz a mennyezeten.

"Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!"(Zsidókhoz írt levél 3. rész 7-8)

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, a spontán ötletek a legjobbak. :-) Az idézet is szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most nem idézet, magam írtam.

      Törlés
  2. Szeretem olvasni a bibliai idézeteidet! Olgi néni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel veszem, de ezt most én írtam.Mindig odaírom, ha idézek.

      Törlés