2015. január 1., csütörtök

Malacsült, bibliai fahéjas lencsével





Az előző bejegyzésemben hagyományaink mellett kardoskodtam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak magyar ételeket főznék, vagy ezt javasolnám. A világ kitárult, és a magyar konyha már a régi időkben is befogadó volt, mint népünk is. Sok, hagyományosnak gondolt ételünket főzik más népek is, van, amit mi vettünk át, mint például a lecsót. 
Azért nem főznék pulykát karácsonykor, legyen ez az angoloké. Mi halat eszünk, disznótorost, és mákos, diós süteményeket készítünk hozzá. Természetesen nem ítélek el senkit, aki másként gondolja. Magam is szorgalmas olvasója vagyok olyan blognak, ahol angol ételek készülnek szenteste. Sőt, karácsonyi puncsom is angol hagyomány, bár ajándék, nem saját készítés.
Nem babona, hanem a szokás miatt sütök szilveszterkor malacot, és lencsét is szoktam készíteni. Idén ez utóbbival újítottam, és a Bibliai szakácskönyv alapján főztem meg. Persze ez sem magyar, de keresztyénségünk a Szentírásban gyökerezik, így nem idegen az ünneptől.
Ritkán veszek kész fűszersót, most is magam kevertem ki. 


Mozsárban törtem meg a színes borsot, köményt, kevertem bele majoránnát, egy evőkanál sót, és olajat. Ezzel dörzsöltem be a húsdarabokat, és egy éjszaka hagytam állni. A bőrös részt éles késsel bekockáztam. 






Másnap beáztatott Pataki tálba helyeztem, meglocsoltam egy dl vörösborral öntöttem még alá 2 dl vizet, tettem közé néhány répát, két zellerlevelet, rá vöröshagymakarikákat, és fedő alatt lassú tűzön pároltam a sütőben. Amikor puhulni kezdett, levettem a fedőt, és pirosra sütöttem. 




A lencsét a bibliai szakácskönyv alapján készítettem el.  Kétféle receptet közöl. A híres nem ez, hanem a vöröslencsés változat, de ahhoz nem volt itthon minden alapanyag.
Hozzávalók: 
250 g lencse
1 l víz
1 evőkanál olívaolaj vagy vaj
1 fej hagyma felaprítva
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 kisebb póréhagyma karikára vágva de újhagymát használtam
1 teáskanál őrölt kömény, koriander, fahéj (nem tévedés: fahéj!) vegyesen
1 csapott teáskanál só.
(citromlé)


Előzőnap megmostam és beáztattam a lencsét. 
1 evőkanál vajon üvegesre pároltam az összekockázott vöröshagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, az újhagymát és együtt pároltam őket egy kicsit. Utána belekevertem a fűszereket, pirítottam még, és hozzáadtam a lencsét, együtt pirítottam tovább. Végül felöntöttem az áztatóvízzel, és puhára főztem az egészet. A recept szerint csak a végén kell beletenni a sót, de én eltértem ettől.  1 teáskanál citromlevet adtam hozzá, amikor készen volt. A víz sok, 8 dl is elég lett volna. 
Nagyon finom lett, az ízek teljesen összeértek. 




Bibliás elmélkedés: 

A Bibliában Ézsau eladja elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért. (I. Mózes 25. 27-34) Az elsőszülöttség isteni ajándék volt, számos előjog kapcsolódott hozzá: az atyai áldás, a nagyobb örökség stb. Ézsaut azonban annyira hatalmába keríti a testi vágya, az éhség, hogy semmivel sem törődik, csak jóllakjon. A történet azt az embert példázza, akit a vágyai hajtanak, a pillanatnyi szenvedély. Mennyire hasonló kísértések érnek minket is manapság: vedd meg, akár kölcsönből is! Élj a mának, ne törődj a jövővel! Csak most, csak neked. Aztán jön a kiábrándulás, a csalódás, mert ami annyira csábítónak tűnt, felfal minket. Vágyainkat Isten kezébe le kell tennünk. Ő jobban tudja, mit hoz a jövő, segít jó döntéseket hozni. 

Új évi ima

Áldd meg, Úristen számunkra ez évet,
Hogy magasztaljon Téged minden ének,
És áldásodat a lelkünk érezve,
Feljusson az égbe!

Szentlelked legyen mindenben vezérünk,
Tanácsadónk és irányítónk nékünk.
Ne legyen bennünk rosszra hajló lélek,
Csak amely él Érted!

Az igazmondás, tisztelet és hála
Szívünkben leljen örökös lakásra,
Hiábavaló dolgoktól óvjon meg
Megmentő kegyelmed!

Áldd meg Úristen számunkra ez évet,
Hogy megismerjen minden lélek Téged;
Elhagyva a romlott, bűnös világot, –
Köszöntse Országod.

Nyisd ki a kapudat, ha zörgetünk Nálad,
Hallgasd meg ezt az újévi imánkat,
Hogy áldásodat a lelkünk érezve

Feljusson az égbe! 

(Kárász Izabella verse)

2 megjegyzés:

  1. Csoda ez a bejegyzésed-is!!!! KÖSZÖNÖM!
    Egyrészt nem ismertem a Bibliai szakácskönyvet, de meg fogom venni,sőt ajándékba is.:)
    Az Újévi ima is különleges.

    VálaszTörlés
  2. Igazán kedves vagy. Köszönöm a dicsérő szavakat, de Istent illeti. Ő ad ötleteket, jó gondolatokat. A könyv csak antikváriumban kapható, ha kapható.

    VálaszTörlés